Szombaton és vasárnap az Omszki-tónál rendezik meg az „ultrások” magyar bajnokságát, amire Bérces Edit is meghívást kapott. Az ultramaratoni futást élete ajándékának nevezi, amiben a világ 50 különböző pontját ünnepelték őt győztesként.

A hétvégén a budakalászi Omszki-tónál rendezik meg az ultramaratonifutók 24 órás, illetve 100 kilométeres magyar bajnokságát, amelynek idei különlegessége az, hogy az egynapos küzdelemben résztvevők még a téli időszámítás szerint vágnak neki szombaton reggel 9 órakor a távnak, az éjszakai óraállítást követően viszont vasárnap nem 9, hanem 10 órakor fejezik be a versengésüket. A nevezési listákból kiderül, hogy a 24 órás ultramaratoni bajnokságon 4 női és 15 férfisportoló méretteti meg magát, a 100 kilométeres távon pedig 10, illetve 17 tiszteletre méltó elszántságot tanúsító atléta.

Az eseményre meghívást kapott Bérces Edit, minden idők legeredményesebb magyar ultramaratoni futója, akinek a dicsőséglistáján világ-és Európa-bajnoki címek sorakoznak, emellett egészen különleges világcsúcsok is. Az Szpress Hírszolgálat értesülése szerint az 57 esztendős egyetemi tanárnő egyike lesz a hétvégi sporteseményen a díjátadásban is szerepet kapó díszvendégeknek, ugyanakkor a Magyar Atlétikai Szövetség ezt az alkalmat megragadva készül elismerésben részesíteni a 11 éve visszavonult ultramaratoni futónőt.

Nem kenyere a dicsekedés

„Sok mindennel dicsekedhetnék, de távol állnak tőlem a hangzatos kijelentések. Akik tudják, hogy mi mindenre vállalkoztam, és azt is, hogy az ultramaratoni futást minden nehézségével együtt életem kivételes ajándékának nevezem, azok tisztelettel tekintenek rám, én pedig beérem ezzel."

"Talán ismertebb és elismertebb ember lennék, ha az ultramaratoni futás az olimpiai játékok egyik versenyszáma lenne, mert akkor valószínűleg olyan érmek kerültek volna a gyűjteményembe, mint egykor az öttusázó Balczó Andráséba, aki az én értékrendem szerint egy utolérhetetlen sportember. Tőle származik az a mondás, hogy teremtmények vagyunk és nem beprogramozott gépemberek, ami számomra is egy nagy igazság, sőt, követendő szállóige.”

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Bérces Edit, akinek a futóként megtett hosszú útjára mi sem jellemzőbb, mint hogy a világ 50 pontján ünnepelték a hagyományos nemzetközi versenyek győzteseként, csupán ezeken az erőpróbákon hagyott maga mögött több mint tízezer kilométernyi versenytávot.

Először úszott, aztán átváltott a triatlonra, ahol azért érezte jól magát, mert a futásban tetemes hátrányokat ledolgozva kilométerenként legalább egy ellenfelét sikerült leköröznie. Úgy gondolta, hogy ha az úszószám és a kerékpározás után a futásban tud csak igazán lendületbe jönni és kiteljesedni, akkor következhet az újabb sportágváltás, és ez mi más lehetett volna, mint a hosszútávfutás.

Egyre nagyobb távok megtételére vállalkozott, egyre több örömét lelve a megtett távok leküzdésében, amiről ma is azt mondja, hogy mindig lélekből, lelki erőt tanúsítva futott. Azon pedig soha nem kesergett, hogy nem lehet ott az ötkarikás versenyeken, mert szerinte nem kell valakinek olimpikonnak lennie ahhoz, hogy az olimpiai eszmét megtestesítve álljon a rajthoz és mérje össze az erejét a versenyzőtársaival.

Hittel, erős lélekkel

„Ha egy sportoló lélekben erős, a világ eseményeit kizárva a maga teljesítményére képes összpontosítani, akkor a legnagyobb céljait is képes elérni. Máskülönben aligha tudtam volna helytállni, győzni és csúcsokat dönteni a 100 kilométeren és a 100 yardon, a 24 és a 48 órás versenyeken, egy nem mindennapi sportágban minden tartalékomat mozgósítani. Elégedett embernek tartom magamat, a pályákon a küldetésemet teljesítettem, nem hagytam ki olyan lehetőséget, amiért utólag szomorkodnom kellene. Pályán, terepen, sőt futópados versenyeken is győzelmeket arattam, talán még a 46. életévem betöltése után sem fékezek le, ha nem készülők a doktori címem megvédésére, ami a futástól elvitte a figyelmemet. Megváltozott az értékrendszeren, két fontos feladat egyidejű teljesítése már túl nagy terhet jelentett volna a számomra.”

A sportolásról a versenyzői pályafutásának lezárása után sem mondott le. Tartja a kapcsolatot az ultramaratonifutókkal, a régi „harcostársaival”, akikkel nem egyszer a végkimerülés határán egymást segítve és bíztatva imbolyogtak az éjszakában a hosszabbnál hosszabb versenyek nehéz szakaszaiban. Ha ideje engedi, úszik egyet, vagy kajakba ülve frissíti fel magát. Meglepetés volt a számára, hogy díszvendégnek szóló meghívást kapott a szövetségtől, de azt sem tagadja, hogy boldogabb lenne, ha még most is rajtszámot kérhetne, és a lelkét erősítené egy hosszú táv megtételére.

Szalay Péter

SzPress Hírszolgálat