Híres atléták az Olimpiai Bajnokok Klubjában

A sportok királynője állt az érdeklődés középpontjában

Dömötör Zoltán megnyitja a találkozótÚj helyszínen, de változatlanul jó hangulatban tartotta aktuális összejövetelét a Syma Csarnok éttermében az Olimpiai Bajnokok Klubja, amely az utóbbi időben már az ötkarikás érmeseket és helyezetteket is egyaránt szívesen látja találkozóin.

Ez alkalommal az atléták álltak az érdeklődés középpontjában, miután a klub elnöke, Dömötör Zoltán a sportok királynőjének egykori legeredményesebb versenyzőit invitálta meg az összejövetelre.

Az olimpiai bajnok gerelyhajító, Németh Angéla (1968, Mexikóváros)mellett ott volt Kiss Balázs kalapácsvető bajnok (1996, Atlanta),

a három olimpiai éremmel rendelkező gerelyes, Kulcsár Gergely, az olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok távolugró, Földessy Ödön, az Iharos Sándorral egy váltóban is futott Béres Ernő, az Európa-bajnok ötpróbázó Papp Margit, a vágtázó Csutorás Csaba és Mihályfi László,

 Rábai Gyula, Mihályfi László és Kulcsár Gergely

Rábai Gyula, Mihályfi László és Kulcsár Gergely

a súlylökésben és diszkoszvetésben jeleskedett Stugner Judit, a távolban és hármasban egyaránt élen járt Kalocsay Henrik - hogy csak néhányat említsünk a megjelent, egykori nagyságok közül.

Stugner Judit

Stugner Judit

A többi sportág sem hagyta magát. Így a birkózók (Gurics György, Polyák Imre, Varga János) és a vízilabdázók (Ambrus Miklós, Felkai László, Molnár Endre, dr. Katona András) különösen erős csapattal képviseltették magukat,

 Szekeres Ferenc és Herczegh Ágnes

Szekeres Ferenc és Herczegh Ágnes

de a kajak-kenusport (Foltán László olimpiai bajnok, Wichmann Tamás olimpiai ezüstérmes) és az öttusázók (három olimpiai bajnok, Fábián László, Németh Ferenc és Szondy István) sem adták sokkal alább. Ott volt az ökölvívó Gedó György, a labdarúgó Göröcs János, Novák Dezső és Várhidi Pál is - többek között.

Mecser Lajos és Gedó György

Mecser Lajos és Gedó György

Az összejövetelen beszámoló hangzott el a klub eddig eredményeiről és a közeljövő terveiről. Így arról is szó esett, hogy 2010-ben az 1960-as, római olimpia legjobb magyar versenyzői ellátogatnak majd fél évszázaddal korábbi sikereik helyszínére is, miként legutóbb Ausztráliába, Melbourne-be is ellátogattak.

Rozsnayi Huba és Tégla Ferenc

dr.Rozsnyai Huba és Tégla Ferenc

 Egyébként ezek a jubileumi utak - miként az olimpiai járadékok gondolata is - Lemhényi „Butykó” Dezső agyából pattantak ki, hogy később meg is valósuljanak. A találkozón ott volt Kónya Imre, egykori belügyminiszter is, aki 1997-ben a Parlamentben megindította az ügyben az előterjesztést.

Kiss balázs és Murányi János

Kiss Balázs és dr.Murányi János

Végül könnyed műsor, majd falatozás következett. Unatkozásra nincs idő, hiszen egy autóbusznyi bajnok a jövő hét első három napján soproni kiránduláson vesz részt.

Schulek Ágoston és Balogh Györgyi

dr.Schulek Ágoston és Balogh Györgyi

Fotóalbum az atlétákról:

Atléták a rendezvényen

Balogh Györgyi (1968, 72), Béres Ernő (1952), Csutorás Csaba (1960, 64),Földessy Ödön (1952,56)Herczeg Ágnes (1980),Kalocsai Henrik (1964, 68), Kis Balázs (1996), Kulcsár Gergely (1960, 64, 68, 72)    Markó Margit (1964,68), Mecser Lajos (1964, 68), Mihályfi László (1964), Munkácsi Antónia (1960,64,68) Murányi János (1972), Németh Angéla (1968, 72), Rozsnyai Huba (1964), Pál Ilona (1980)Papp Margit (1972,76,80), Rábai Gyula (1964), Stugner Judit (1964, 68), Sütő József (1964,68)   Szekeres Ferenc (1972, 80), Szepesi Ádám (1972), Tégla Ferenc (1968, 72, 76), Schulek Ágoston

Fotók: Doba István, ( szerkesztett képek: mob.hu)

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.