Dobó EK: két U23 ezüstérem vasárnap

A Dobó Európa Kupa  második napján öt magyar atléta lépett pályára a Kanári szigeteken. A felnőttek között két kalapácsvetőnk: Pásztor Bence  és Hudi Ákos – egyaránt idei legjobbal - a B csoport elején végzett. A még U23 korú Pásztor Bence ötödikre elért 69.80 méterrel  a második, Hudi Ákos első dobásával, 69,28 -al a harmadik legjobb volt a csoportban. A Dobó EK befejező számában, a női gerelyhajításban Bogdán Annabella hatodikra elért 52,55 méterrel fejezte versenyét.

A vasárnap pályára lépő magyar utánpótlás/U23 korúak rangos helyezéseket, eredményeket értek el. Női kalapácsvetésében Gyurátz Réka 67,70  méteres első dobásával biztosan szerezte meg a második helyet. A 18 indulót rajthoz állító versenyen a győztes a harmadik sorozattól vezető svéd Marinda Petersson lett /67.95 m.

A korcsoport férfi gerelyhajításában kiváló kisérletekkel kezdett Rivasz-Tóth Norbert, aki harmadikra az általa tartott up.csúcstól csupán negyven centiméterrel elmaradva, 79,04 méterre hajította a szert – ezzel a második helyen végzett. Első- és második kísérlete is ezüstérmet eredményezett volna. A versenyt a kétszer nyolcvan méter felett teljesítő moldovai Adrian Mardari nyerte/82,34 m. (ml)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.