Elhunyt Dr.Szécsényi József
Prof. Dr Szécsényi József személyében atlétaként kimagasló eredményeket elért, tudományos tevékenységével és egyetemi tanári, edzői munkájával évtizedekre maradandót alkotó sportembertől búcsúzik a sportág. Az ötvenes-hatvanas évek kiemelkedő képességű diszkoszvetőjeként EB bronzérem, Európa csúcs, Universiade győzelem, olimpia negyedik és ötödik helyezés, kilenc magyar bajnoki cím, ötven válogatottság, nyolc csúcsjavítás – köztük az első magyar hatvan méter feletti dobás: 60,66 m – fűződik egyedülálló pályafutásához.
Szécsényi József már aktív versenyző korában testnevelő tanári diplomát, majd később szakedzői képesítést szerzett, 1973-ban az ELTE Bölcsészettudományi Kar pszichológia szakán végzett tanulmányai után kapott diplomát. 1965-ben került a TF Atlétika Tanszékére adjunktusként, ahol később egyetemi docens, majd 1989-ben egyetemi tanári és tanszékvezetői kinevezést kapott. Mindeközben 1973-ban doktori címet szerzett pszichológiából, majd a biológiai tudományok kandidátusi címet érdemelte ki.
Egyetemi tanári munkája során generációkat oktatott a testi nevelés, és az atlétika szakszerű és hatékony művelésére – de nevéhez eredményes edzői tevékenység is fűződik, az évtizedek során sok élvonalbeli diszkoszvető munkáját, a válogatott keretet is irányította. Széleskörű tudományos tevékenységet végzett, tagja volt többek között a Magyar Biológiai Társaságnak és a TF Habilitációs Bizottságának.
Kollégái, hallgatói, versenyzői, a sportág nagy családja január elején köszöntötték 85. születésnapján Dr.Szécsényi Józsefet, idézve hitvallásából: „- Edzői, pedagógia pályámon a tanítványokkal szemben alapvető elvárásom volt, hogy: tanulni! Félműveltekkel nem lehet eredményesen foglalkozni.”
A sportvilág, a tanítványok, az atléták közössége, a tisztelők és hosszan sorolhatók még mindazok, akik életük egy szakaszában – egy életre - sokat kaptak a Tanár úrtól, most megrendülten búcsúznak - de felejteni nem fogják Dr.Szécsényi Józsefet.