Márton Anita sikerrel kezdte a szabadtéri szezont

Világranglista vezető eredmény Podgoricában: 19,63 m

Az olimpiai bronzérmes Márton Anita kiváló, 19.63 méteres – világranglista-első – eredménnyel győzött a montenegrói nemzetközi súlylökőviadalon. A 28 éves magyar klasszis az MTI-nek elmondta, hogy a vasárnapi volt a jubileumi tizedik verseny Podgoricában, ahol ezt megelőzően szokásához híven ezúttal is két hétig edzőtáborozott.

Márton Anita kiváló sorozatot produkált. Első, 17.77 méteres kísérlete után ugyanis másodikra 18.68-at, harmadikra pedig 19.11-et ért el, s már ezzel a lökésével megjavította az általa tartott, 18.84-es versenycsúcsot. A folytatásban 18.51 méter következett, ötödikre pedig 19.46, legjobbját, a 19.63 métert – a tőle megszokott módon – utolsóra érte el. A mostani eredményéről mindent elárul, hogy ennél csak egyszer, a riói olimpiai döntő hatodik sorozatában ért el jobbat, amikor 19.87 méterig repítette a súlygolyót.

- A fedett szezon után volt egy versenyem szabadtéren, a dobó Európa Kupa, rögtön az Európa-bajnokság után, de gyakorlatilag ez volt a nyári szezon első versenye – mondta a Békéscsabai AC versenyzője.– Nagyon jól sikerült az edzőtábor. Mindent maximálisan sikerült elvégezni, amit az edzőm eltervezett. Ez a kezdés több mint biztató, hiszen háromszor löktem tizenkilenc méter felett, ráadásul életem második legjobb eredményével győztem, és még csak a szezon elején vagyunk, nemrég fejeztük be az alapozást.”

A márciusban fedett EB-címét megvédő Márton Anita legközelebb hétfőn, Bariban lép dobókörbe, majd május 5-én a dohai, május 13-án pedig a sanghaji Gyémánt Liga-viadalon vesz részt. (forrás:MTI)

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.