Öt érmet nyertek a magyar para atléták Párizsban

World Para Athletics Grand Prix a VB jegyében

Világkupán álltak rajthoz a világbajnokságra készülő magyar para válogatott tagjai május 29. és június 1. között, Párizsban. A londoni VB-ig bő egy hónap van hátra, így ez a verseny jó alkalom volt arra, hogy edző, versenyző felmérje, hol állnak a felkészülésben. Miben kell javulni, hogy az év legfontosabb eseményén a legjobb eredményt tudják kihozni magukból.

„- Az esemény nem túl jól kezdődött számunkra, mivel Kálmán Krisztina dobószékét nem hitelesítették, ezért ő nem tudott versenyezni – kezdte beszámolóját a csapat vezetője, Magyariné Oroszi Zsuzsanna. -  A döntés nagyon furcsa volt, hiszen atlétánk ebben a székben versenyzett Rióban, valamint több Világ- és Európa bajnokságon is. A feladatunk, hogy a szabályoknak mindenben megfelelő dobószéket biztosítsunk Kriszti részére.”

A folytatás már biztató volt, mivel öt érmet szerzett a magyar csapat úgy, hogy nem kategória szerint volt az eredményhirdetés, hanem egy pontszámítás alapján összevetették a különböző kategóriájú, sérültségi fokú versenyzők eredményeit. A szegedi Biacsi ikrek  háromszor állhattak dobogóra! Ilona győzött 1500 méteres síkfutásban és harmadik lett 400 méteren, Bernadett ezüstérmet nyert 1500 méteren. A másik két érmet váci versenyzők vihették haza. Keresztesi Erika  másodikként végzett 400 méteren, Szigeti Noémi  bronzérmet szerzett súlylökésben.

„- Az eredmények biztatók, az edzők és versenyzők mindent megtesznek, hogy sikeresen szerepeljen a magyar csapat a londoni VB-én” – zárta összefoglalóját a csapat vezetője.

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.