„Az atlétika az életem”
Papp Kriszti versenyben az afrikaiakkal
Régen fordult elő, hogy magyar távfutó világversenyen döntőbe került. Papp Krisztinának, az UTE atlétájának ez idén a berlini VB-n 5000 méteren sikerült. Minek volt köszönhető az eredményes idény ? – kérdezte a masz.hu a kiváló atlétát.
Papp Krisztina: - Kicsit másképp csináltuk a felkészülést, mint az előző években. Egy buta sérülés miatt szinte csak a magaslaton kezdtem alapozni. Ez az edzőtábor nagyon jól sikerült, többségében egyedül edzettem, ami szintén szerencsés volt, mert a saját kis lépcsőimet léptem, nem voltam belekényszerítve gyorsabb ritmusokba. Így, szép lassan felépítettük a formát. Meg hát, ami nagyon fontos, teljesen egészségesen kezdhettem az évet, meggyógyult a pajzsmirigyem. Edzőmmel, Csoma Ferivel már lassan 12 éve nyúzzuk egymást,
hét éve futok 5000m-t, de most, 2009-ben jöttünk rá, hogy nekem melyik felkészülés és mi a legjobb. Ami igen fontos, hogy fejben is nagyon sokat értem az elmúlt 2 évben, magabiztosabb lettem, de egyben lazább is. Ez nekem nagyon fontos, mert ha túl-stresszelem magam, akkor nem jön az eredmény.
- Az elmúlt évekre is tekintve, mi segítette, mi gátoltak az eddig pályafutást ?- Sokat segített a hitem, hogy ez mind lehetséges. A sok-sok munka, amit egy kiváló edzővel végzem. Fontosnak a tartom a menedzser munkáját. Meg a biztos és nyugodt háttér is fontos. Hogy ne legyenek gondok az anyagiakkal, miből megyek és hova, stb. Az egészségem néha gátol, volt a buta pajzsmirigy dolog, de ez már rendbe jött.
- A már eddig is szép és eredményes pályafutás milyen tapasztalatokat hozott ?- Hogy néha kell pihenni is. Nem kell feltétlenül mindenen futni, minden távon, minden féle talajon. Lehet, hogy öregszem, de egyre érzékenyebb vagyok az ilyen váltásokra. Jelenleg 3000-5000m-es futónak tartom magam. A többi táv még csak kóstolgatás. Későn érő típus vagyok egyébként is, van még időm feljebb menni.
- Beszéljünk a kezdetekről.- Először judóztam. Ez elég vicces. 4 évet ráadásul. Ott azért megtanúltam keménynek lenni. Nem egy kislányos sport. Aztán valahogy egy mezei versenyen találtam magam és utána elindultam a „lejtőn”. Lecsábítottak atlétika edzésre, pedig emlékszem nem akartam menni, mert a judo jobban tetszett. És akkor csináltam mindent. Távol, magas, 100m, gát,.....aztán kiforrta magát az egész. De, ha az a kérdés, hogyan lettem atléta: véletlenül.
- Akkor azért lenni kell egy edzőnek, akinek a „véletlenben” nagy szerepe van.- Igen, Gadanecz György. A legjobb nevelőedző, akivel valaha találkoztam.
- Kiemelhető néhány a sportélmények közül ? Berlin ?- Hm. Ez nehéz, mert rengeteg van. Persze, az Utánpótlás EB, felállni a dobogó felső fokára jó érzés volt. Aztán Spiriev Attila mebnedzserhez kerültem, egy olyan világba, ami teljesen magával sodort. A nagy versenyek, hogy futhattam Goldeneken, a GP döntők, az Európa válogatottság. Imádtam azt, hogy versenyről versenyre megyek, hogy csak hazaugrom és megyek tovább. Ez a pörgős élet a nagy élmény. És vannak jó versenyek és rossz versenyek, de a rossz dolgok már el is múlnak a következővel.
Aztán persze vannak a világversenyek, Göteborg, Madrid, Berlin, amik más miatt szépek. Ott egy országot képviselek, ami szerintem kicsit nyomasztóbb, bár ebben az évben nem voltak ilyen gondolataim. Az Olimpia pedig semmihez sem hasonlít. Sajnos eddig nem igazán sikerültek. Athénban még borzasztó fiatal voltam (fejben), Pekingben meg problémáim voltak. London viszont nagyon érdekel.
A sport rengeteget adott, ezt nem csak az eredményekre értem. Vannak, voltak, és remélem lesznek is kedves sztorik azokról, akik valóban drukkolnak nekem.Jó látni, ha a picik is látják, hogy el lehet érni dolgokat, és ha épp az én munkám motiválja őket, az baromi jó érzés. Itt nem ilyen példaképségre gondolok, hanem valamiféle irányról, hogy lejönnek és mozognak, a helyett, hogy otthon ülnének és szennyeznék az agyukat.
- A futópályán kívül ?- Érettségi után elkezdtem ezt azt, de semmi nem érdekelt tartósan. Eddig. Tulajdonképpen még nem tudom, mi akarok lenni, ha nagy leszek. Úgyhogy várom a nagy ihletet, hátha . Család? Mármint, hogy nekem?...nem, még nincs. De majd biztosan lesz. Mi még a hobbim?
Olvasás, minden mennyiségben. Filmek, néha ha rákattanok. Pl. mostanában érdekel a joga. Még magaslaton csináltam, és nagyon rendbe rakta a fejem. Még nem hobby ugyan, mert nem rendszeres annyira, de nagyon érdekel. Az atlétika meg az életem, az nem a hobby kategória. Ebből élek, ezt imádom, jelenleg ez tölt ki mindent. Igazán szerencsés dolog, ha a munkádat szereted.
- Az atlétika egyéni sport. De „egyedül nem megy”. - Valóban, Meg szeretném említeni a csoportot, akikkel edzem. Mert nagyon jó kis társaság jött össze, olyan 10 fővel már. Nagyon jó dolog így edzeni. Sokat köszönhetek a srácoknak, Tessedik Bazsinak és Bárány Andrisnak, Szaniszló Barninak, Csoma Gerinek, akik szinte egész július-augusztusban a résztávokban segítettek. Szemeti Peti magaslaton nyúzta velem a könnyűket. Szóval, nélkülük sivárabb lett volna az edzés az biztos.
Fotók: Doba István, Igaz Bálint, MA, MOB, ML, saját
