Gerelyhajító pályát avattak Veszprémben
Korosztályos csúccsal avatta gerelyhajító pályáját a VEDAC, amelyet a klub Veszprém város önkormányzata és helyi vállalkozások támogatásával, valamint civil összefogás révén újított fel. A városi stadion területén létrehozott hetven méteres pálya a jövőben jelentősen segíti az utánpótlás korú sportolók felkészítését.
„- Ünnepélyes pillanat ez a VEDAC életében, hiszen a mai pályaavatással hivatalosan is újjászületett a gerelyhajítás Veszprémben"– ezekkel a szavakkal köszöntötte a megjelenteket Németh Attila, a klub ügyvezetője a június 16-i, utánpótlás versennyel egybekötött ünnepélyes átadón. A beruházás másfél millió forintos értékben, közösségi összefogás keretében jött létre.
A kezdeményezésben elévülhetetlen érdemeket szerzett Máhl Krisztián, a Simonyi Zsigmond általános iskola testnevelő tanára, aki a gerelyhajítás oktatásán felül a pálya építtetéséből is oroszlánrészt vállalt. Magánvállalkozók, cégek és a gyerekek szülei is kivették részüket az első sorban utánpótlásversenyekre tervezett pálya munkálataiban.
A fejlesztés mellé álló Veszprém város képviseletében Óvádi Péter szólalt meg az eseményen. Mint mondta, a veszprémi polgárok büszkék lehetnek arra, hogy ha kell, össze tudnak fogni egy nemes cél érdekében. „- Az összefogás, melynek következtében felépült ez a pálya leképezi városunk erejét”– tette hozzá az önkormányzati képviselő.
A pályaavatás ünnepélyes ceremóniájában Németh Miklós olimpia bajnok gerelyhajító mellett Baumgartner Lajos és Óvádi Péter önkormányzati képviselők működtek közre.
A beruházással nemcsak edzéslehetőséget tud biztosítani a klub a gerelyhajítóknak, hanem országos szinten hiánypótló versenyeket is tud rendezni. A közkedveltnek számító VEDAC Dobóakadémia versenysorozata a kalapácsvetés, a diszkoszvetés és a súlylökés mellett a jövőben kiegészül a gerelyhajítással is, ami a szervezők tervei szerint jól illeszkedik majd a Magyar Atlétikai Szövetség gerelyhajító programjához.
A pályaavató versenyen jól szerepeltek a veszprémi atléták. Az újonc országos bajnokságon is győzelmi esélyes Kövér Fanni új korosztályos csúcsot, 48.87 métert ért el, és a szerb színekben induló zentai versenyző, Világos Adriana mögött (53.37) a második helyen zárt. (forrás vedac.hu, foto Wolf Attila)