Megvan az EYOF csapat
Hivatalosan közel két éve, egy dunavarsányi összetartással kezdődött el a hamarosan, pontosabban július 23-29 között, Győrben rendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) az atlétikai csapat felkészülése.
Azóta számos edzőtáborban, összetartáson, különböző programokban, így például szakági programokban és gyógytornász programban is részt vettek a kiszemelt fiatalok. Ahogy azt Lengyák György Utánpótlás referenssel együtt rendszeresen hangsúlyoztuk, ez egy igen fontos esemény, ám mégis „csak” egy állomás a 15-16 éves sportolók pályafutásában. Ezért nagyon fontos, hogy a sikeres jelenért ne áldozzuk fel az ifjú atléták jövőjét. Ezért is fektettünk kiemelt figyelmet a gyógytornász illetve szükség esetén az orvosi háttér biztosítására, amiért külön is köszönetet mondok Dr. KissPolauf Mariannának illetve a gyógytornász program vezetőjének, Szabó Krisztinának és minden érintett szakembernek.
A programok előkészítésében, megszervezésében pedig Kámán Bálint végzett nagyszerű munkát és segítette Lengyák György tevékenységét.
Az EYOF szabályai szerint országonként összesen 24 atléta indítására van lehetőség, és a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Atlétikai Szövetség teljes csapat indítása mellett döntött. A csapatban szereplő hivatalos kísérők száma 6 főben korlátozott. A további korlátozásokhoz tartozik még, hogy egyéni versenyszámonként csak egy atléta indítható.
A hosszú válogatási folyamat végéhez értünk, és Lengyák Györggyel illetve a szakági referensekkel történt számos megbeszélés után összeállítottuk az EYOF-on induló magyar atlétikai csapatot. A mai napon a MASZ elnöksége jóváhagyta a csapat összetételét, így azt elküldtük a MOB-nak.
A csapatba jelölt atléták – és mindenkinek a saját edzője – még egy edzőtáborban vesz részt, július 10-14. között, Győrben (a keleti országrészben lakók vasárnap a serdülő OB után már mehetnek Győrbe). Ezzel, és minden további technikai jellegű kéréssel Kámán Bálintot lehet keresni.
Az EYOF-on résztvevő magyar csapat összetétele:
Atléták, Fiúk:
Illovszky Dominik - 100m, 4x100m / Bp. Honvéd SE, edzője Könye Irma
Halász Kristóf - 200m, 4x100m / Debreceni SC-SI , Perényi Gabriella
Apáti Bence - 1500m / Békéscsabai AC , Tóth Sándor
Huller Dániel - 400m gát, 4x100m / Dunakeszi VSE, Maracskó Pál, Orosz Ákos
Mihály Ádám - Rúd / GEAC, Szörényi István
Pintér Erik - Távol, 4x100m / MVSI, László István
Iván Zsombor - Hármas / MVSI, Tigyi József
Fekete István - Súly / KARC, Adamik Zoltán, Kerék Csaba
Doma Benedek - Kalapács / Dobó SE, Németh Zsolt, Németh László
Jancsik Tamás - Gerely / Váci Reménység, Magyari József, Magyari Zoltán
Lányok:
Takács Boglárka - 100m, 4x100m / ARAK, Varga Tamás
Simon Virág - 200m, 4x100m(?) / Győri AC, Farkas Roland
Molnár Janka - 400m, 4x100m(?) / Budafoki MTE, Bartha Attila
Urbán Zita - 1500m / Ikarus BSE, id. Tomhauser István
Lendvai Luca - 3000m / Győri AC, Szalóki Richárd
Bacsa Fanni - 100m gát, 4x100m / MVSI, Tigyi József
K. Szabó Gabriella - 400m gát / Debreceni SC-SI, Perényi Gabriella
Horváth Karolina - 2000m akadály / Csepeli DAC, Jakab Ágnes
Kárpáti Enikő - Magas / PSN Zrt., Kárpátiné Kövesi Enikő
Gebauer Maja - Rúd / KSI SE, Gach Gergő
Endrész Klaudia - Távol, 4x100m / ARAK, Házi Éva
Kónya Enikő - Hármas / UTE, Käfer Levente
Giczi Eszter - Kalapács, diszkosz / Dobó SE, Németh Zsolt, Németh László
Misák Dominika – Gerely / Tatabányai SC, Schäffer Thomas
Hivatalos kísérők:
Lengyák György - Up. referens, csapatvezető
Kámán Bálint - csapatvezető-helyettes
Jakab Ágnes - edző
Perényi Gabriella - edző
Németh László - edző
Tigyi József - edző
A további felkészüléshez, és a szerepléshez sok sikert kívánok!
2017. június 28. Spiriev Attila sportigazgató