Ostravai nyilatkozatok

Baji Balázs országos csúccsal - Halász Bence egyéni legjobbal a dobogón

Baji Balázs, 110 gát 13,23 mp országos csúcs, 2.: „- Nagyon jó futás volt, pedig annyira kirobbanó formában nem is voltam. Fizikailag rendben vagyok, de a hétvégi Csapat EB utáni utazás kicsit megviselt. Úgy álltam oda a rajthoz, hogy nagyon figyelek a technikára. Vigyáztam, hogy ne vigyen el a verseny heve. Nagyon jó a hangulat, nagyon jó a közönség, itt csak jót lehet futni, függőséget okozó pillanatok ezek.

A győztes időt látva, azt gondoltam, hogy én is húsz alá kerülhettem, de csalóka volt egy kicsit. " – mondta a saját csúcsát megjavító békéscsabai gátas, akinek eddig is a Zlatá Tretra volt az egyik kedvenc versenye, nem mellesleg Utánpótlás EB-n itt lett érmes, majd utána többször is jó versenyei voltak Ostravában. 

Halász Bence, kalapács 78,85 m, ecs-3.: „- Hihetetlen, hogy ekkorára sikerült a dobásom, az egyéni csúcsbeállítás után éreztem, hogy még van bennem, de ilyen javulásra nem számította. Az utolsó három dobásom technikailag összeszedettebb volt, több sebességet tudtam belevinni" – nyilatkozta a húszéves atléta a verseny után.

Edzője, Németh Zsolt  hozzátette, hogy várták a jó eredményt. Az utóbbi időszakban kezdték csak csökkenteni a terhelést, nem lepődött volna meg, ha már a hétvégén egyéni csúcsot javít tanítványa, de az izraeli Csapat Európa-bajnokságon nem voltak adottak ehhez a feltételek. Németh Zsolt kiemelte, a sérüléssel küzdő, emiatt most csak nyolcadik helyen végző Pars Krisztián törte ki számukra az utat. Az olimpiai és Európa bajnok korábbi több ostravai győzelme jó ajánlólevél volt Halász Bencének. A női mezőny magyar versenyzője, Gyurátz Réka a nyolcadik helyen végzett. (forrás: Fehér János/index.hu – sport)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.