Csütörtökön kezdődik az U20 EB

Már Grossetóban a magyar csapat / Élő közvetítésben látható a négynapos viadal

 „- A magyar csapat szerencsésen megérkezett a Rómától mintegy két és fél óra autóbusz útra fekvő az olasz kisvárosba, Grossetoba – jelentkezett a junior EB helyszínéről Lengyák György, a küldöttség szakmai vezetője.

-  A szálláshelyünk a várostól 12 kilométerre levő üdülőfaluban van, a két emeletes hotelt hatalmas park veszi körül, amelyben strand is található. Daka Tímea általános szakreferens már előző nap ideutazott és mindent elrendezve várt bennünket a szálloda előtt. Így nagyon hamar el tudtuk foglalni a három ágyas szobákat, átvettük az étkezési jegyeket, és az akkreditációs kártyát is mindjárt megkaptuk.

Ezt a megoldást ebben az évben újításként már az U23 EB-n is alkalmazta a MASZ vezetése. Ez mind a versenyzők érdekét szolgálják, így nem kell órákat várakozni az akkreditálásra, szálláshelyek elfoglalására. Tervek szerint ez a jövőben már így lesz világversenyeken. Köszönet érte.

A versenyzők a parkban elvégezték az átmozgatásukat és már negyed nyolckor vacsoráztunk is. Ebben a szállodában kapott elhelyezést többek között Németország, Franciaország, Csehország, Lengyelország és Törökország csapata is. Tíz óra után elcsendesedtek a szobák és nyugovóra tértek a fiatalok.”

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.