Három atlétánk jutott döntőbe csütörtökön

U20 EB, első nap - Grosseto

A délutáni-koraesti  műsorban magabiztos futással jutott a 3000 akadály döntőjébe Tóth Lili Anna az U20 Európa bajnokság első napján. A tizenkilencedik évében járó dombóvári futónő nem hagyott kétséget előfutam-beli győzelmét illetőleg/10:09,89 p.  A futam másik magyar versenyzője, Pavuk Tira  is jól hajrázott és 10:31,72-es egyéni csúccsal Ő is kivívta a döntőben való futás lehetőségét/q. A délelőtt tovább jutott Rába Dániel kalapácsvetővel együtt így három magyar atléta kvalifikálta magát döntőbe. A második akadály előfutamban rajthoz állt Mógor Boglárka 10:45,24 perccel fejezte be versenyét.

A délután folyamán két magyar atléta - a délelőtti előfutam után - már a 100 méter elődöntőiben lépett pályára. Futamában a nőknél Csóti Jusztina hetedikként végzett/12,02 -1,4w;  Máté Tamás hatodik helyen ért célba/10,79 -1,8w. A három elődöntőből a két első és a legjobb két idő jutott a fináléba.

A nap második részében a selejtezőben fejezte be versenyét a gerelyhajító Kovács Noel, aki 66,41 métert ért el; a magasugró Agárdi Péter, 200 cm-t ugrott; a rúdugró Klekner Hanga  nm; és a diszkoszvető Takács Dóra/44,88 m. A pénteki versenynapon 18 atlétánk áll rajthoz Grossetóban.

Délelőtt történt - Napos, meleg időben kezdődtek meg az U23 EB versenyei Grossetóban. A csütörtök délelőtti programban tíz magyar atléta állt rajthoz, közülük négyen léptek tovább versenyszámukban.  Első kísérletével kvalifikált a kalapácsvetés/6kg döntőjébe Rába Dániel/71,92 m q. Három vágtázónk hellyel/Q jutott versenyszáma elődöntőjébe: 100 méteren Csóti Jusztina/11,91 és Máté Tamás/10,89 -2,4w; 400 méteren egyéni csúccsal Boda Boldizsár/47,25 mp.

A nyitónap délelőttjén kalapácsban Varga Balázs 65,07 m – Varga Donát nm ; 400 méteren Jagodics Dennis 48,69 mp;  súlylökésben/6kg Kovács László 16,24 m; gerelyhajításban Tremmel Barbara/46,98  és Máté Fanni/44,78 m  eredménnyel fejezte be versenyzését.  

A versenyek élő közvetítésben követhetők az EA honlapon. (ml)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.