Tizenhat magyar atléta a Világbajnokságon
Hamarosan, augusztus 4-én kezdődik Londonban a sportág idei legrangosabb versenye, az IAAF Atlétikai Világbajnokság. A versenyszámok többségében a nemzetközi szövetség minden korábbinál erősebb nevezési szinteket állapított meg. Ez alól a gyaloglás és különösen a maratoni volt a kivétel, itt viszont a saját elvárt tudásszintjeinket közelítettük a többi szám nemzetközi standardjaihoz.
Atlétikánk fejlődésének újabb bizonyítéka, hogy az igen erős feltételek ellenére 16 magyar atléta indulhat a VB-n. 2003 óta nem volt erre példa, de akkor még az A-B szintek rendszerében egy kissé kevésbé voltak szigorúak a kijutási kondíciók. A legutóbbi öt világbajnokság során 2007-ben és 2009-ben 11-11, 2011-ben és 2013-ban 12-12, 2015-ben 13 atlétánk indulhatott a VB-n, így nagy lépésnek tekinthető a mostani, 16-os indulói létszám.
A konkurencia elképesztően nagy. A számok többségében már a legjobb 16 közé jutás is bravúrnak számít, nem is beszélve a még jobb helyezésekről. Ennek ellenére azt remélem, hogy számos atlétánk eléri a legjobb 16-ot, és persze vannak, akik ennél sokkal jobb helyezés reményében utaznak Londonba.
A létszám növekedésének oka, hogy sztárjaink mellett az új generáció első képviselői is odaértek a felnőttek világbajnokságára, a csapatból öten még utánpótlás korúak.
Érdekességeket is találunk a listán, közülük néhány:
Súlylökő világklasszisunk, Márton Anita fő száma után a diszkoszvetésben is dobókörbe lép. Ezt az időrend általában nem teszi lehetővé, de most kiegészítő számában is kipróbálhatja magát olimpiai bronzérmesünk.
Helebrandt Máté most először indul világversenyen 50km gyaloglásban, azaz a VB leghosszabb versenyszámában.
Női 20km gyaloglásban három magyar atlétanő indul, igaz ők mindhárman már az olimpián is részt vettek.
Még soha nem volt olyan, hogy két magyar atléta indulhatott 100m gátfutásban.
De nem kizárólag pozitív a lista üzenete, mert sajnos ugró atléta nincs a magyar csapatban. Reményteli viszont, hogy a fiatalok között vannak olyan tehetségeink, akiknek reális esélyük van arra, hogy a tokiói olimpiára már odaérhetnek.
Úgy gondolom, hogy részletesebb esélylatolgatásokba nem érdemes bocsátkozni, a versenyek úgyis hamarosan elkezdődnek.
Az IAAF Atlétikai Világbajnokságon résztvevő magyar küldöttség összetétele:
Atléták:
Dr. Baji Balázs - 110m gát / Békéscsabai AC - ifj. Tomhauser István
Gyurátz Réka - Kalapács / Dobó SE - Németh Zsolt, Németh László
Gyürkés Viktória - 3000m akadály / Ikarus BSE - Berkovics Imre
Halász Bence – Kalapács / Dobó SE - Németh Zsolt, Németh László
Helebrandt Máté - 50km gyaloglás / Nyíregyházi SC - Pokrovenszki József
Kerekes Gréta - 100m gát / Debreceni SC-SI - Karlik Pál
Kovács Barbara - 20km gyaloglás / Békéscsabai AC - Germán Tibor
Kozák Luca - 100m gát / Debreceni SC-SI - Suba László
Kővágó Zoltán – Diszkosz / Szolnoki Honvéd - Németh László, Kővágó Györgyné
Krizsán Xénia – Hétpróba / MTK - Szabó Dezső, Deutsch Péter
Madarász Viktória - 20km gyaloglás / UTE - Rácz Sándor
Márton Anita - Súly, diszkosz / Békéscsabai AC - Eperjesi László
Pars Krisztián – Kalapács / Dobó SE - Németh Zsolt
Récsei Rita - 20km gyaloglás / Bp. Honvéd SE - dr. Urbán Ákos
Rivasz-Tóth Norbert – Gerely / Szolnoki MÁV SE - Varga Lőrinc
Zsivoczky-Farkas Györgyi – Hétpróba / Bp. Honvéd SE - Zsivoczky Attila
Kísérők:
Spiriev Attila - csapatvezető
Kámán Bálint - technikai vezető
Dr. Kiss-Polauf Marianna - orvos
Igaz Bálint - masszőr
Szűts Zoltán - masszőr
Eperjesi László - edző
Németh László - edző
Németh Zsolt - edző
Rácz Sándor - edző
Szabó Dezső - edző
ifj. Tomhauser István - edző
Varga Lőrinc - edző
Zsivoczky Attila - edző
Spiriev Attila sportigazgató / 2017.07.29.