Három magyar induló a VB szombat délelőtti programjában

16. IAAF Atlétikai VB – második nap

Londonban szombaton délelőtt 18-20 fokos hőmérsékletben, napos-felhős, időnként futó esővel kísért körülmények között versenyeztek az atléták, közöttük hétpróbázóink: Zsivoczky-Farkas Györgyi, Krizsán Xénia – és magyar idő szerint déli egy óra után kezdve a kalapácsvető Gyurátz Réka.

Az összetett verseny nyitószámában egy futamba került mindkét indulónk. Krizsán Xénia 13,70 mp – Zsivoczky-Farkas Györgyi 14,05 mp  idővel teljesítette a távot. Magasugrásban az eső miatt vizes pályával is küzdenie kellett a magyar hölgyeknek, egyaránt 177 cm-rel  fejezték be a számot - folytatás este.

A női kalapácsvetés második selejtező csoportjában versenyzett a 21 éves Gyurátz Réka. A vizes kőr plusz feladatot adott a fiatal atlétának is, végül a 32 induló között a 16. helyen zárta versenyét 67,48 méteres  eredménnyel.

„- A bemelegítésnél voltak technikai problémáim, ami az elején elbizonytalanított. Örülök, hogy a pekingi VB után javítottam a helyezésemen és hogy újra indulhattam a VB-n" – mondta a mix-zónában az idei U23 EB negyedik helyezett dobója.

Az esti programban hétpróbázóink képviselik színeinket, húsz órakor a súlylökés – két órával később a 200 méter következik és fejezi be a hétpróba első napját. A nap versenyeinek kiemelkedő érdeklődésű eseménye, hogy bejelentése szerint a mai 100 méteres síkfutással búcsúzik az egyéni versenyzéstől a szakág ikonikus alakja, Usain Bolt. (ml)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.