Ha valaki jól, sőt, mindenkinél jobban ismeri az olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anitát, és pontosan tudja, mire képes, akkor az az edzője, Eperjesi László - aki már tizenhét éve dolgozik vele együtt, és akkor sem izgult a világbajnoki döntőben, amikor mindenki más igen.

A világbajnokság női súlylökésének döntőjében, az utolsó körben Eperjesi Lászlónál  jobban ezúttal sem bízott senki a tanítványában, Márton Anitában, aki percek alatt bebizonyította, miért is érez így az edzője. Az utolsó kísérlet előtt még a negyedik helyen állt, aztán 19.49-cet lökött és ezüstérmet szerzett.

„- Mellettem volt Kámán Bálint, a magyar csapat vezetője, aki tűkön ült az utolsó dobás előtt, én viszont mondtam neki, hogy nyugi, meglesz – mondta Eperjesi László, olyan nyugodt hanglejtéssel, amiből nagyjából rekonstruálni is lehetett a szituációt. – Mondhatom, már megszoktuk Anitától, hogy az utolsó dobása nagy, ismerem őt, ezért teljesen biztos voltam benne, hogy azt a két centit ledolgozza.”

Az utolsó, nagy lökés nem véletlenül alakult ki Anitánál, az ilyen helyzeteket gyakorolják és modellezik lakhelyükön, Szegeden, a háromdobásos szériáknál ugyanis mindig az utolsó dobásnak kell a legnagyobbnak lennie. Így a mozdulat már a zsigerekben van, és versenyeken nem okoz szokatlan stresszt sem

"- Most szerencsénk is volt, mert éppen ráláttunk kivetítőre, így mindig láttuk a lassítást, és pontosan tudtuk, Anitának min kell javítania – folytatta a tréner. – Minden kísérlet után kijött hozzám, de ilyenkor már csak apró javításokat tud az ember tanácsolni, és persze megnyugtatni a versenyzőt, hogy olyan közegben érezze magát, mint otthon. A biztonságérzet a technikán is meglátszik.”

Az esős időjárás ráadásul rossz hatással volt a versenyzőkre, különösen a forgó technikát használókra, amilyen Márton Anita is. A dobókör ugyan fogott, de esős időben a több lépés miatt mindig benne van a csúszás veszélye. Az egyik fő riválisnak tartott, ugyanilyen technikát használó amerikai Raven Saunders például nem is tudott megbirkózni a nehézségekkel és nem jutott a szűkített nyolcas döntőbe.

„- Ami viszont még ennél is nagyobb gond volt, az a tizenegy fokos hideg, hiszen a súlylökésnél különösen fontos melegen tartani az izomzatot – folytatta Eperjesi László. – Ha húsz fok felett lett volna a hőmérséklet, most arról beszélnénk, hogyan lett meg Anitának a húsz méter. Ami persze egy jól sikerült mozgás után akár ilyen időben is kijöhet, de ahhoz azért ideális körülmények kellenek, ezúttal nem véletlenül nem sikerült senkinek sem húsz méter felett dobnia.”

A húsz méter erős lélektani határ a súlylökésnél, ám Eperjesi László szerint, ha Anita egyszer eléri, megint várható majd egy ugrásszerű növekedés a teljesítményében, ugyanúgy, mint tizennyolc és tizenkilenc méternél, amit már nagyon stabilan tud hozni. Ez is az oka volt annak, hogy a tréner nem aggódott az utolsó sorozat előtt.

„-Nem mondom, kicsit meglepett a jamaicai lány, amikor ledobta Anitát. Ha húsz méter felett jött volna egy hasonló szituáció, lettek volna kételyeim, de mivel csak két centiről volt szó, ráadásul tizenkilenc méter alatt, tudtam, hogy Anita visszaelőzi” – tette hozzá Eperjesi László, aki arra
viszont nem gondolt, hogy versenyzője az utolsó lökésével az olimpiai bajnok amerikai Michelle Cartert is maga mögé utasítja.

Ez a két centis hátrány extra motivációt adott Márton Anitának, és még annál is elszántabb lett, mint szokott. Ez az elszántság világbajnoki ezüstérmet ért. (forrás:nemzetisport.hu/ Vincze Szabolcs)