Három atlétánk a péntek délelőtti programban

16. IAAF Atlétikai Világbajnokság, London / VIDEÓK

Ragyogó napsütésben versenyeztek az atléták pénteken délelőtt, közöttük a pályára lépett három magyar hölgy is. A súlylökésben nagy sikert elért Márton Anita „kirándult” másik – mostanában érthetően háttérbe szorult - kedvenc számához, a diszkoszvetéshez. A magyar klasszis a nemzetközi szövetség meghívásának köszönhetően indulhatott el kiegészítő számában, amelyet a első selejtező csoportban 55,96 méteres  teljesítménnyel fejezett be.

Márton Anita„- Ajándék volt számomra, hogy indulhattam diszkoszvetésben a világbajnokságon. Erre a számra nem koncentráltunk, nem ez a főszámom. Az augusztus végi Gyémánt Liga döntő miatt próbáljuk még kitolni a formát, mondhatni még talán edzésként is jól jött. 

Jól futottak 100 gáton a magyar hölgyek. Az első felnőtt-világbajnokságán szereplő Kerekes Gréta  az első előfutamban lépett pályára. A magyar atléta kiválóan kapta el a rajtot, végül mindössze öt századdal elmaradva az egyéni csúcsától 13.15-öt futott/-1,4w  és futamában a hatodik helyen zárt

„- Ez az első felnőtt VB-m, a melegítőpályán éreztem a súlyát, talán túl is izgultam – mondta Kerekes.Gréta a verseny után – Zsivoczky-Farkas Györgyi észre is vette rajtam, odajött hozzám, és megnyugtatott, hogy ne izguljak, nem véletlenül vagyok itt.

Ez nagyon jólesett. Amikor beléptem a stadionba, egy pillanatra körbenéztem, furcsa módon megkönnyebbültem, és végre futni akartam!  Szerencsére nem volt gond a rajtommal, a 13.10-es egyéni csúcsom közelében akartam futni, ezzel a 13.15-tel teljesen elégedett vagyok, főleg, hogy 1.4-es szembeszélben értem el. Hátszéllel talán egy új egyéni csúcs is lehetett volna. Viszont, ha most futhatnék az Olimpiai Stadionban még egyet, már sokkal lazább lennék.”

A második futamban, szintén a kilences pályán rajtolt a néhány hete az U23-as Európa-bajnokságon bronzérmet szerző Kozák Luca, aki végig jó kontaktusban volt a mezőnnyel és a táv harmadik harmadában jól hajrázva 13.17-tel/-0,9w – két századdal lemaradva a biztos továbbjutást érő negyedik pozícióról – ötödikként zárt a mezőnyében.

 „- Inkább izgatott voltam, mint izgultam, sőt, úgy mondanám, hogy kifejezetten élveztem a londoni versenyzést, mert fantasztikus a hangulat az Olimpiai stadionban – értékelt Kozák Luca – Még mindig a hatása alatt vagyok. A szélső pályán futottam, ezért a másik oldalt szinte egyáltalán nem éreztem, de reménykedtem, hogy idővel talán becsusszanhatok a következő körbe. Végül nem így történt, de ez sem tragédia, hiszen első felnőtt világbajnokságomon életem második legjobbját futottam.

Azt azért érzem, hogy ez már egy sokkal magasabb szint, mint a korosztályos világversenyek, szokni kell a légkört, hogy pár év múlva már ismerős legyen ez a közeg. A mostani indulás nekem egy ajándék volt a dobogós helyezést hozó az U23-as Európa-bajnokság után, A formát arra élesítettük, ezért teljesen felszabadultam tudtam futni itt. A 13,17-es időeredményemmel elégedett vagyok.”

Az esti programban, magyar idő szerint 21,30 h-tól Halász Bencének  szúrkolhatunk a kalapácsvetés döntőjében. (forrás: nemzetisport.hu, Vincze Szabolcs/ M4 Sport)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.