A Nyíregyházi Sportcentrum országos csúccsal VB-hatodik ötven kilométeres gyaloglójával, Pokrovenszki József tanítványával interjút készített a szon.hu munkatársa

- Ez az esztendő nem úgy indult, hogy ilyen parádés lesz. Sérülés, betegség, mindössze egyetlen bajnoki fellépés, az is húsz kilométeren. Így készült élete második ötven kilométerére. Mikor érezte úgy, hogy ebből azért lesz valami?

Helebrandt Máté: - Igazából nem volt olyan időszak a szezonban, amikor azt éreztem volna, hogy bombaformában vagyok. Az utolsó héten sem éreztem. Csináltuk az edzéseket, mindent elvégeztem, amit Józsi bá’ mondott, még a nagy meleg ellenére is. Mivel ötven kilométeren csak egyszer indultam, nem éreztem, hogy az a felkészülés mire lehet elegendő. Húsz kilométeren már tapasztalt vagyok, ott tudom, hogy az edzésidők alapján mit várhatok a versenyen.

- Ennek viszont lehetett olyan pozitív oldala, hogy a verseny közben nem tudta mihez viszonyítani az időt, így nem kellett izgulnia, hogy a tervezetthez képest miként áll. Az is erőt adhatott, hogy Londonban, ezen a pályán már versenyzett. Igaz, húsz kilométeren, de azon egyéni csúccsal állt helyt öt éve az olimpián.

- Ez valóban adott pluszt. Ismerős volt a város, a környék, a pálya. Tudtam, hogy jó szállásunk lesz a belvárosban, nyugodt voltam azért, hogy a körülmények adottak lesznek. Ez vonatkozott az időjárására is, bár Angliában azért ritkábban van olyan kánikula, mint itthon. Nyugodt voltam, nem volt miért izgulnom, ráadásul fél évet nagyon keményen készültem.

- Hogyan nézett ki a vasárnapja? Mikor kelt, mit reggelizett, mennyit melegített?

- Mivel a rajt reggel 7.45-kor volt, már négy órakor felkeltem, mintegy hét-hét és fél óra után. Este már összekészítettem a versenycuccot. Reggeliztünk, kenyeret, felvágottat, sajtot és gyümölcslevet ittam. Olyat ettem és ittam, ami nem terhelte meg a gyomromat. Aztán a csapattal hat órakor buszra szálltunk és negyedóra múlva már ott voltunk a pályán. Egy órát időztünk, majd bementünk a call roomban. Lejelentkeztünk, feltették a chipet, megkaptuk a rajtszámot. Ötven kilométernél nem sok melegítés kell, nyújtás és gimnasztika után egy tíz percnyi gyaloglás. Ez bőven elég.

- Aztán elstartoltak. Mikor kezdett tudatosodni, hogy ebből egy nagy országos csúcs és egy előkelő helyezés lesz?

- Nekivágtunk. Úgy voltam vele, hogy tökösnek kell lenni, oda kell állni az élversenyzőkhöz. Olyan húsz–huszonöt kilométerig nagyon jólesett a gyaloglás, szinte meg se kottyant. Pedig akkor már az élmezőnyben gyalogoltam. Néztem a részidőket, minden körben néztem az órámat. Láttam, hogy nem ezt beszéltük meg Józsi bával, hanem gyengébb köridőket. Viszont éreztem, hogy ez lazán megy. Huszonöt kilométernél már láttam, hogy ez országos csúcs lehet. Akkor meg is ijedtem, attól tartottam, lehet, hogy ez túl gyors kezdés volt.

- Elnézést, hogy közbevágok. Éppen ilyenre gondoltam akkor, amikor arról beszéltünk, hogy az idén nem indult ötvenes versenyen, így nem volt viszonyítási alap.

   - Ez így igaz. Felmerült, hogy ez a tempó valóban megbosszulhatja magát. Ám úgy voltam vele, hogy most már mindegy, ­megyek ebben a ­tempóban, amíg bírom. Az utolsó tíz kilométer egyébként is kemény, ám veszteni valóm nincs. Majd csak beszenvedem magam a célba. Hál’ istennek bírtam a tempót, és az utolsó tíz kilométeren sem volt nagy gond. Negyvenkét–negyvenhat kilométer között volt egy keményebb szakasz. Talán amiatt ­lehetett, hogy a harmincnyolcadik kilométert túl gyorsan teljesítettem. Ezen akkor ­léptem túl, amikor ­megelőztem a nyolcadik helyen végzett olasz versenyzőt. Nem kis meglepetésemre az utolsó négy kilométeren hajrázni is tudtam, még volt erőm gyorsítani.

- Az nem volt zavaró, hogy a női mezőny tagjaival együtt rótták a köröket?

- Nem. Az viszont inkább, hogy a vége felé nem tudtam, ki az, akit lekörözök, és ki az ,akit csak megelőzök. Ivették folyamatosan kiabálták be, hogy hanyadik helyen vagyok. Konkrétan nem tudtam, hol végeztem, az már köztudott, hogy végül az M4 riportere mondta meg, hogy hatodikként értem célba.

- Mit érzett, amikor a célba érkezett?

- Végtelen boldogságot, megkönnyebbülést. Nehéz ezt szavakba önteni. Még most is nehéz felfogni, hogy mi történt, hát még akkor! Megérte a sok munka, az áldozat és köszönet jár mindenkinek, aki valamilyen módon segített, így részese ennek az eredménynek.

- Mit látott a helyszínen a vébéből?

- Túl sok időm nem volt, ám pénteken délelőtt azért kimentem a stadionba. Remek volt a hangulat, miként a mi versenyünkön.

- Az országos rekorddal és a helyezéssel magasra tette a mércét.

- Valóban magasra, de úgy vélem, hogy ez nem baj. Lesz motiváció.

- A mester, Pokrovenszki József szerint még két versenye van az idén.

- Valóban, 10 kilométeren a csapatbajnokság és a szuperkupa döntője. Aztán jön a pihenő, októberben pedig folytatjuk.

- Tavaly Rióban megkérte menyasszonya, Hrenkó Ivett kezét. Jövő hétvégén pedig jön a frigy. Miért pont pénteken? Ez valami babona?

- Á, dehogy. Amikor tavaly Rióból hazajöttünk, és bejelentkeztünk, augusztusban már csak ez a nap volt szabad a napkori Kerekerdőben. Ezért esik péntekre az esküvőnk. (forrás: szon.hu/ Mán László)