Szuper Liga és Serdülő Liga döntő Budapesten
Az elmúlt hónapok jelentős világversenyei után ismét a hazai események kerülnek előtérbe. Szeptember első kiemelkedő atlétikai versenye a másodikán és harmadikán a budapesti Lantos Mihály Sportközpont Atlétikai Centrumában megrendezésre kerülő 4. Atlétikai Magyar Szuper Liga Döntő és az első Atlétikai Serdülő Magyar Liga Döntő.
Az MTK Budapest kék műanyagborítású pályáján, a XIV. Rákospatak utca 13-27. alatt található létesítményben, a két nap során 72 versenyszám szerepel a programban, amelynek külön érdekességet és jelentőséget ad, hogy a hazai élvonallal egy pályán és egy időben versenyeznek a legfiatalabbak is. A Szuper Liga döntő keretében 38, a serdülők számára 34 esetben avatnak idei Liga-győztest.
A Magyar Szuper Liga Döntőjében versenyszámonként max. nyolc atléta indulhat, közöttük automatikusan a finálé résztvevője a múlt heti Junior Magyar Liga döntőjének első helyezettje is. A fináléba jutottak között mindkét viadalon rajthoz állnak a legjobbak. A Szuper Ligában sok magyar kiválóságot láthatnak az érdeklődők, dr.Baji Balázs és Márton Anita vezetésével az idei és az elmúlt évek felnőtt és utánpótlás világversenyein eredményesen szerepelt atléták döntő többsége ott lesz a küzdőtéren.
A Szuper Liga Döntőben minden versenyszám első három helyezettje éremdíjazásban, az 1-8. helyezett pénzdíjban részesül - a versenykiírásban meghatározottak szerint (csak a döntőben elért helyezés számít). A Dr. Spiriev Bojidár által készített IAAF pontérték táblázat 2017-es kiadása alapján a Magyar Szuper Liga Döntőn a legjobb férfi, illetve női eredményt elérő atléta elnyeri a pénzdíjjal járó az Atlétikai Magyar Szuper Liga 2017. évi Abszolút Győztese címet.
A Serdülő Liga Döntő egyéni díjazásában az egyes versenyszámok 1-3. helyezettje érmet és „Atlétikai Serdülő Magyar Liga 2017. évi Győztese” (illetve 2./3. helyezettje) feliratú pólót kap. A Serdülő Liga Döntőn résztvevő sportszervezetek az atlétáik döntőben való rajthoz állásai alapján pénzdíjazásban részesülnek,
A verseny szeptember 2-án 12,40 órakor kezdődik/1 0 000 m Szuper Liga ffi gyaloglás. illetve másnap 13,30 órakor/ rúdugrás Serdülő Liga leány számokkal. Minden további tudnivaló megtalálható a mellékletben.