Gyulai Miklós: Jó úton jár a magyar atlétika
A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke úgy véli, a tudatos építkezés következményei az idei sikerek, és biztos benne, ez a jövőben is folytatódni fog. Az idei év valamennyi versenyén remekeltek a magyar atléták. Gyulai Miklós szerint minden előzetes várakozását felülmúlva teljesítettek.
„- Ezek nem kiugró eredmények, az elmúlt évek mutatták, hogy jó úton jár a magyar atlétika az eredményesség szempontjából. London után felmerült, hogy a sikeres sportágakat támogassák, és ezzel a sportágak többsége jól él. A kluboknál ennek megfelelően rakták össze a szakmai csapatot, és ennek az eredménye, hogy az atlétika összességében előrelépett” – mondta az elnök az eredményesség hátteréről.
Külön-külön is értékelte a legjobbak teljesítményét. Márton Anitával kapcsolatban elmondta, sikerei már-már megszokottak, ami elsősorban annak köszönhető, hogy fejben elképesztően tud koncentrálni.
„- Halász Bence 20 évesen első felnőtt világversenyén rögtön döntőbe jutott kalapácsvetésben. Biztos vagyok benne, méltó folytatója lesz a nagy elődöknek. Krizsán Xénia potenciális érmes Tokióban, ha az a fejlődés, ami jellemző rá, töretlen marad a folytatásban” – mondta a fiatalokkal kapcsolatban, ugyanakkor az idén kiemelkedően teljesítő dr.Baji Balázsra egyszerűen nem találta a dicsérő szavakat.
„- De a többieket is figyelembe véve, nem egy kiugró történetről van szó, ezeket az eredményeket edzőikkel, szakmai stábjukkal összerakták, és szerencsére a szövetség is tudja őket támogatni. Jelenleg egy jó csillagzat alatt vagyunk, és biztos vagyok benne, ez folytatódni fog” – mondta Gyulai Miklós.
A bizakodásra az ad számára okot, hogy a VB mellett az U23-as EB-ről, a junior EB-ről, az EYOF-ról vagy éppen az Universiadéról is éremmel, érmekkel, pontszerző helyekkel tértek haza a magyar atléták. (forrás: m4sport.hu)