Korcsoportos összetett OB Székesfehérváron
Az elmúlt hétvégén a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban került lebonyolításra az ifjúsági, serdülő és újonc összetett OB. A fiú ifjúsági nyolcpróbában - ahol 31 versenyző állt rajthoz! - Horváth Koppány (MMAC) győzött 5353 ponttal. A mosonmagyaróvári atléta nagy küzdelmet vívott Pázmándi Dominikkal (magas 205 cm), Az utolsó előtti versenyszám, a gerelyhajítás döntötte el kettőjük között a bajnokság sorsát, Koppány 231 ponttal teljesített többet, mint Dominik.
A tavalyi hétpróba bajnoki címét megvédő ifjúsági Mátó Sára 5351 pontot teljesített. A rendező szakosztály versenyzője szinte hat szám után már nyert, mert a 800 m előtt behozhatatlan volt az előnye Mórocz Boglárka (MAFC) előtt.
A serdülő fiúk versenyében Hodossy-Takács Sámuel (DSC SI) nyert Smelka Dániel előtt. Ez azért is örömteli, mert mutatva jó formájukat, mindkét versenyző abban a versenyszámban volt a legjobb a mezőnyben, amelyikben most következő hétvégén Magyarországot képviselik az U16-os válogatott viadalon. Samu magasugrásban bizonyult a legjobbnak 1,85 méterrel, Dani pedig távolugrásban elért 6,22 méteres eredményével.
A leányok versenyében az első hat helyezettből négyen utaznak a hét végén Varasdra. Szűcs Szabina, K.Szabó Gabriella, Nagy Vanessza és Petrozsényi Júlia. Bízom benne, hogy ez a formájuk csak javulni fog az öt nemzet viadaláig. 3901 ponttal, nagy fölénnyel nyert, Szűcs Szabina (KARC). Az utóbbi években ilyen eredményt megközelítőleg sem ért el senki. Örömteli, hogy távolugrásban 5,80 m-el győzött, ugyanis ebben a versenyszámban képviseli hazánkat az ötös viadalon.
Az újoncok között kiemelkedett eredményével a négypróba „A” változatban Keszthelyi Luca (CVSE), aki közel háromszáz ponttal nyert, úgy hogy közben 164 cm-et ért el magasugrásban.
A fiatalok kétnapos összetett bajnoksága során a 16 bajnoki aranyérmen 11 szakosztály osztozott. Négy első helyet szerzett a KARC, kettőt-kettőt nyert az ARAK Up.Akadémia és a Szolnoki SC-SI.
A közelgő U16 viadalra való felkészüléshez tartozik tartozik, hogy az összetett OB-t kihasználva Németh Roland rövidtávfutó szakágvezető irányításával a 4x100 m-es leány és fiú serdülő válogatott edzést tartott. A gyakorlásra Nyíregyházától Győrig minden versenyző eljött és edzőik jelenlétében jó váltásokkal készültek a szombati megmérettetésre. Lengyák György up.referens