A következő négy évben is a legmagasabb szinten

Dr.Horváth J.Krisztina megerősítette helyét az IAAF ITO panelben

További négy évre az IAAF ITO panel/a vezető versenybírói kar  tagja a már sok jelentős nemzetközi feladatot ellátó magyar szakember, dr.Horváth J.Krisztina. A világversenyek futószámaiban felelős beosztásban közreműködő, eddigi tevékenységével elismerést szerzett versenybírót kérdezte a honlap az újabb periódust megelőző vizsgáról, az elmúlt időszak emlékezetes feladatairól.

„- Az IAAF nemzetközi versenybírói (ITO) paneljébe a négyévente szervezett nemzetközi tanfolyam elvégzése és sikeres vizsga letétele után lehet bekerülni. Az IAAF vizsgán a korábbi paneltagok vehetnek részt és az egyes területi szövetségek azon új jelöltjei, akik az adott területen legalább négy éven át nemzetközi versenybíróként működtek és a területi négyévenkénti vizsgán a legjobbak között szerepeltek – kezdte válaszát dr.Horváth J.Krisztina.

- Ezen a legmagasabb szinten mi a menete a versenybírói vizsgának?

- Az IAAF vizsgára idén is Londonban került sor 2017. október 21-22-én. Az első nap délelőttjén a nemrég Golden Pin kitüntetésben részesülő Mátraházi Imre, az IAAF Technikai igazgatója, ismertette a legújabb szabálymódosításokat. Délután került sor az írásbeli vizsgára, amelyet többen úgy éreztünk, hogy életünk „legrövidebb három órája” volt. Vasárnap reggeltől délutánig zajlottak a szóbeli vizsgák. Ebben annyi újítás volt a négy évvel ezelőttihez képest, hogy nem kérdéseket húztunk, hanem videókat néztünk, és a releváns vezetőbíró döntését kellett meghoznunk a látottak alapján. Végül a 65 résztvevőből 37 fő került be az IAAF 2018-2021. évre szóló IAAF paneljébe.

- Melyek voltak az elmúlt évek legjelentősebb feladatai?

- Az előző időszakban két kinevezést kaptam, mint IAAF ITO paneltag: 2015-ben a Váltó Világbajnokságon (Nassaau) és 2016-ban a Fedett Világbajnokságon (Portland) vehettem részt. Az utóbbi verseny volt az első nagy nemzetközi verseny, ahol - az akkor új szabálymódosítás szerint - az adott versenyszámra kijelölt ITO a szám vezetőbírójaként működött. Korábban az szerepelt a szabályban, hogy ha probléma merül fel, vagy olyasmit észlel az ITO, ami véleménye szerint említést érdemel, mindenekelőtt a versenyszám vezetőbírójának figyelmét kell arra felhívnia, és ha szükséges, megoldási javaslatot kell tennie.

- Mi várható a következő négy évben?

- Az IAAF a következő négy év kinevezéseinek elosztásán még dolgozik, ez év végére várható, hogy megismerjük, milyen újabb megtisztelő feladatot kapunk valamelyik világversenyen.(ml/hkr)

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.