Értekeztek a koordinátorok
Éves összejövetelüket tartották az országos bajnokságokon versenyző korosztályoknál fiatalabb atléta palántákkal foglakozó regionális szakemberek. A MASZ Sportegészségügyi konferenciája után sorra kerülő eseményen a szinte teljes létszámban megjelent koordinátorokat Spiriev Attila sportigazgató köszöntötte.
Méltatta a Sport XXI. és a Kölyök Atlétika programokban tevékenykedő szakemberek munkáját és gratulált a két korosztály egyre növekvő létszámának szervezéséhez. A következő időszak feladataként a létszám növelése mellett a szakmai munka folyamatos javítását, az alaptechnikák megfelelő szintű tanítását jelölték meg a résztvevők.
A szövetség sportigazgatója felhívta a figyelmet a labdás sportágakban nagyon fiatalon speciális munkát végző, majd kevés sikerélményhez jutó, jó képességekkel rendelkező 10 – 13 éves korú diákok figyelemmel kísérésére és az atlétika sportágba vonzására.
Az értekezlet további programjában az országos koordinátorok – Kámán Ferenc és Scheidler Géza - által begyűjtött javaslatok megvitatása, a versenyszámok további csiszolása, a rendszer elemeinek javítása szerepelt.
A kora estébe nyúló megbeszélést Lengyák György utánpótlás referens zárta, további jó együttműködést kívánva a kollégáknak. (Kámán Ferenc)