Zalaegerszegen az eltelt 25 évre is emlékezett a jubileumi közgyűlés

A hagyományoknak megfelelően a Megyeházán tartotta a Zalaszám ZAC  25 éves jubileumi küldött közgyűlését. A jelen levő küldötteket és a meghívott vendégeket Kámán Vilmos  elnök köszöntötte, majd az írásbeli beszámolót Szakály István  ügyvezető igazgató egészítette ki.

Az esemény ünnepi pillanataiban a sportegyesület 25 éves évfordulójára elkészült díszplakettek kerültek átadásra.

A támogatók között a város polgármesterei, a ZAC névadó szponzorai, a klub eredményeiről negyedszázadon keresztül tudósító újságírók, a hirdetők, támogatók és az önkéntes segítők vehették át a köszönet jelképét Kámán Vilmos  elnöktől.

A 23 alapító közül tízen még mindig a klub kötelékéhez tartoznak. Őket az egyesületet húsz esztendeig irányító elnök, Tóth Zoltán  köszöntötte. Posztumusz emlékérmet három egykori alapító elnökségi tag kapott.

A bajnokok között - a jelenlegi bajnokok mellett - az alapító Kozáry Ágnest, Zalaegerszeg első olimpikonját; Ács Juditot, Balazsic Renátát, Gróf Andreát és Kálmán Esztert  is köszöntötték a vezetők.

Az edzők és az elnökségi tagok korábbi és jelenlegi munkájukért kaptak elismerést. A napjainkban is aktívak közül hatan alapítói is voltak a ZAC-nak.

A közgyűlésen Barta András, a Felügyelő Bizottság elnöke tisztességes, fegyelmezett, takarékos, feszes gazdálkodásról számolt be.

Hozzászólásában Balaicz Zoltán  polgármester, Vigh László  országgyűlési képviselő, Dr. Szász Péter, a Zalaszám Informatika KFT. ügyvezető igazgatója a további együttműködés reményében gratulált a klub munkájához.

Gyulai Miklós  MASZ elnök külföldi útjáról írásban gratulált Balaicz Zoltán  polgármesternek és az egyesület valamennyi vezetőjének, tagjának - egyúttal sok sikert kívánt 2018-ra is.

Az eseményen a sportolók egyéni értékelésükkel együtt megkapták a közelgő fedett pályás szezonra az alap sportfelszerelésüket is.

A közgyűlés baráti beszélgetéssel, pohárköszöntővel, közös fényképezésekkel ért véget. (forrás: ZAC)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.