Elismerés a győri EYOF rendezéséért, élményeiért

Az atléták 15 döntős, köztük négy dobogós helyezéssel járultak hozzá a magyar sikerekhez

Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) zágrábi közgyűlésén adtak összegzést a győri szervezők az atléták számára is szép eredményeket hozott Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról. Az eseményen a jövőbeli rendezők és kandidálók is a város tapasztalataira voltak kíváncsiak.

A háromórás előadás keretein belül az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál  következő rendezői kérdezhették a győrieket, így interaktív formában volt lehetőségük az információszerzésre, a főbb kihívások megismerésére. Az EOC előjárói mellett a 2019-es rendező Baku részéről az azerbajdzsáni sportminiszter, de a 2021-es házigazda Kassa, sőt a következő téli EYOF szervezői, Szarajevó képviselői is jelen voltak.

Az EOC közgyűlésének harmadik napján Borkai Zsolt  polgármester, az EYOF szervezőbizottságának elnöke tartotta meg angol nyelvű beszámolóját, amelyet a győriek összegző kisfilmje követett. Győr rengeteg dicséretet kapott, a város magasra tette a mércét, ami a rendezés és a helyszínek színvonalát illeti.

Borkai Zsolt  köszönetet mondott az Európai Olimpiai Bizottság, a Magyar Kormány, a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a győri képviselőtestület támogatásáért, a szervezésben részt vett kollégáknak, győrieknek, önkénteseknek az elvégzett munkáért. Hangsúlyozta, hogy Győrben egyöntetű volt a rendezés támogatottsága. „A telt házas csarnokok, a pozitív visszajelzések, az infrastrukturális fejlesztések, amelyek az EYOF után a győrieket szolgálják, megerősített bennünket abban, hogy jó döntés volt az EYOF megrendezése.”

Janez Kocijancic, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke köszönetet mondott Borkai Zsoltnak  azért, hogy Győr ilyen magas színvonalon rendezte meg az EYOF-ot. Az elnök tolmácsolta a résztvevő ötven ország véleményét, amely szerint a győri volt az eddigi legjobb szervezésű és leghangulatosabb nyári EYOF.

Joseph Cassar, az EYOF Győr 2017 Koordinációs Bizottságának elnöke évek óta követte a szervezést, és ennek tükrében úgy fogalmazott, nagyszerű volt együtt dolgozni a szervező csapattal, akik minden területen magasra tették a mércét.

Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is, aki hangsúlyozta, jó érzés volt magyarként jelen lenni az értékelésen, hiszen az Európai Olimpiai Bizottság közgyűlésén mindenki a nyári győri játékok magas színvonalú megrendezéséről és a felejthetetlen élményeiről beszélt. (forrás: EYOF 2017 press)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.