Évet értékelt a KSI
Évzáró összejövetelt tartott a KSI Atlétikai szakosztálya, amelyen jelentős számban vettek részt az egyesület atlétái, edzői, vezetői és meghívott vendégek
- közöttük Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke; Zsoldos Péter, a KSI elnöke; Petrik Éva, a MASZ versenyiroda igazgatója és Hazsik Endre, a KSI elnöki tanácsadója.
Üdvözlő beszédében Gyulai Miklós kitért arra, hogy a szövetség tudatában van annak a ténynek, hogy az új Puskás stadion építése miatt a szakosztály nehéz létesítményhelyzetbe került
– de a kormány által is támogatott új Atlétikai Centrum tervezett megépülése a KSI és a többi fővárosi egyesület számára szabadtéri és fedettpályás edzésekre is használható lesz majd.
Az ünnepi összejövetelen az egyesület elnöke, Zsoldos Péter az eredményes versenyzőknek díjakat adott át. (forrás: KSI)