„Természetesen nagyon boldog voltam, hogy világbajnoki címet ünnepelhettem. Az a sok érzelem, ami akkor kiszakadt belőlem az elégedettség és megkönnyebbülés együttese volt.

„A vb közeledtével életem legjobb formájában voltam. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy Boris Obergföll az edzőm, aki rengeteget segített nekem az elmúlt három évben. Luzernban új egyéni csúcsot tudtam dobni, 94,44 méterre hajítottam el a gerelyt (az örökranglista harmadik legjobb dobása) és ez hatalmas önbizalmat és hitet adott nekem a nagy verseny előtt. Úgy éreztem technikailag sziklaszilárd formában utazom Londonba.

„A formajavulásom másik okát a magas elvárások adták. Hatalmas média felhajtással néztük szemben, hiszen nagy elvárások voltak a német szövetség felé. Szerencsére jól tudtam kezelni ezt a terhet és elsőként jutottam túl a kvalifikáción 91,20 méteres hajítással.
Van még egy eleme ennek a történetnek. A londoni vb előtt egy héttel elszenvedtem egy gerincsérülést, ami komoly fájdalmat és merevséget okozott a jobb vállamba. Nagyon aggódtam, de szerencsére remek egészségügyi csapat van körülöttem, a csontkovács három napig kezelt és hétfő reggel már tudtam – három nappal a kvalifikáció előtt – képes leszek versenyezni és az aranyéremért fogok harcba szállni.

„Ezek mellett a háttérben még komoly családi problémáim is voltak, hiszen az anyukám, Kerstint körülbelül egy héttel a vb előtt műtötték agytumorra. Nagyon beteg volt és számomra is nehéz volt kezelni ezt a helyzetet, habár ez is csak plusz motivációt adott, hogy jól szerepeljek Londonban. A verseny után felhívtam anyát, aki azt mondta nagyon boldog és büszke rám. Életem egyik legnagyszerűbb pillanata volt és egy különleges ok, amiért ennyire frenetikus állapotban voltam az aranyérem megnyerése után.”

(Forrás: iaaf.org)