A Magyar Atlétikai Szövetség tavaly ifjabb Tomhauser Istvánt  választotta az év edzőjévé, aki lassan tíz éve irányítja a világbajnoki bronzérmes gátfutó, dr.Baji Balázs, előtte pedig még hosszabb ideig az Európa-bajnoki bronzérmes Kiss Dániel  edzéseit.

Azonban abban, hogy edzőként ilyen magas szintre jutott, nemcsak állandó fejlődni akarásának és nyitottságának van óriási szerepe, hanem édesapjának, idősebb Tomhauser Istvánnak is. Az ő történetük az Ikarus BSE története.

Az idősebb  -  A történet 1976-ban, nem sokkal a montreali olimpiai után kezdődött, amikor a középtávfutóból lett profi fotós, a 38 éves Tomhauser István éppen egy, a Népstadionban rendezett versenyen kattintgatta a fényképezőgépét.

Munka közben szóba elegyedett a pálya szélén álló ismerősökkel, köztük Koltai Lászlóval, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségi tagjával, akit jól ismert, hiszen korábban a Budapest Honvédnál volt szakosztályvezető, éppen akkor, amikor ő ott sportolt.

„- Kicsit panaszkodtak nekem, hogy nem volt olyan jó a sportág szereplése az ötkarikás játékokon, mert ugyan Németh Miklós világcsúccsal nyerte meg a gerelyhajítást, de mögötte légüres tér van, hiányoztak a döntős helyek – mesélte idősebb Tomhauser István. – Én is helyeseltem, amire odaszúrták, hogy külsősként könnyen beszélek, és ha így gondolom, mutassam meg, hogyan kell csinálni.

Azt válaszoltam, hogy rendben, mire még egyszer rákérdeztek, hogy komolyan gondolom-e, mert ha igen, akkor segítenek. Így is történt, néhány nap múlva érkezett egy hívás a sportfelügyelőségtől, és lehetőséget kaptam az Ikarusnál, hogy létrehozzam az atlétikai szakosztályt.”

A hirtelen ötlet eredményezte szakmaváltás után lelkesen vetette bele magát az új munkába, hogy bizonyítsa, atlétaedzőként is megállja a helyét. Családjával, köztük a tízéves Pistivel méterről méterre haladva pucolták ki a XVI. kerületben fekvő Ikarus-pályát, és foglalták vissza a természettől, hogy egyáltalán lehessen rajta edzeni. Amikor ezzel megvoltak, plakátokat gyártottak otthon, hogy a szeptemberben kezdődő tanév elején gyerekeket toborozhassanak az iskolákban…

Az ifjabb  -  Ifjabb Tomhauser István tízéves korában kezdett el edzeni az édesapja mellett, akinek inspirálása óriási szerepet játszott abban, hogy már fiatalon, szinte még versenyzőként az atlétaedzői pályát választotta. Sportolóként nem úgy alakult a karrierje, ahogy tervezte, ezzel azonban a sportág nyert egy kiváló edzőt.

„- A siker iránti vágy mindig is óriási volt bennem, de be kellett látnom, hogy nem vagyok olyan gyors, mint amilyen szeretnék lenni – vette át a szót ifjabb Tomhauser István. – Bosszantott, hogy nem tudom átlépni a korlátaimat, ezért már versenyzőként elkezdett érdekelni az edzések háttere, hogyan lehetne fejleszteni a gyorsaságot. Egyfajta belső kísérletet végeztem magamon, s később a főiskolán már a szakmai érdeklődésem is egyre inkább efelé fordult.”

Az óriási mozgásigénnyel megáldott fiúban később is örök elégedetlenség munkált, az állandó hiányérzet, mert úgy vélte, hiába volt ambiciózus, sportolóként nem tudta elérni azt, amit szeretett volna.

Ennek ellenére nem adta fel a tervét, és a beteljesületlen sportolói karrier egyenes folytatása volt, hogy kipróbálja magát edzőként is. Úgy érezte, ha már sportolóként nem alakult ideálisan az élete, akkor másképpen kell bizonyítania…  Vincze András teljes írása, amely a nemzetisport.hu honlapon jelent meg, a mellékletben olvasható.