Technikai Delegátusok Budapesten
Az Európai Atlétikai Szövetség első alkalommal rendezte meg önálló képzését, melynek célja a kontinentális események (korosztályos és felnőtt EB-k, Európa Kupák) szervezését és lebonyolítását felügyelő Technikai Delegátusok (tovább)képzése és vizsgáztatása volt.
A közel 25 országból érkezett több mint 50 szakember részvételével megtartott háromnapos esemény zárásaként a résztvevőknek egy majd négyórás írásbeli vizsgán kellett bizonyítaniuk rátermettségüket és a sportág szabályainak ismeretét.
Az esemény zárásakor egyhangú véleményként fogalmaztak meg a jelenlevők, hogy Budapest méltó házigazdája volt a magas színvonalon lebonyolított rendezvénynek,
amely az Európai Atlétikai Szövetség és Budapest Főváros Polgármesteri hivatalának anyagi támogatásával valósult meg. (infó: Rutkovszky Ede)