Sikeresen vizsgáztak a magyar versenybírók
Az elmúlt hétvégén az Európai Atlétikai Szövetség által Budapesten megtartott Technikai Delagátus képzésen és vizsgán sikeresen vettek részt az eseményre delegált magyar versenybírók. A három nap során mutatott személyes készségek és képességek alapján, a vonatkozó értékelési kritériumok szerinti vizsga eredményeként mind a három magyar jelölt – dr.Horváth Krisztina, Kerner Péter és Mátraházi Imre - bekerült az EA 2019 – 2022. évekre szóló, a versenyek szabályosságát felügyelő Technikai Delegátus paneljébe.
A kezdeményezésről, a témákról, a résztvevők képességeinek felméréséról. a vizsgák menetéről kérdezte a honlap Mátraházi Imrét.
- Érdekes és úttörő kezdeményezes volt az EA részéről. 20 évvel ezelőtt, amikor először voltam Technikai Delegátus, semmilyen útmutatást nem kaptunk, mindenki azt és úgy csinált, ahogy akart és tudott – kezdte válaszát az IAAF Technikai menedzsereként már sok nagy nemzetközi verseny szervezésében, lebonyolításában részt vett nagy tapasztalatú szakember. - Később legalább tudatosan jelöltek ki egy rangidőst és egy kezdőt, elkezdődött valami “építkezés”. Most pedig megpróbálták az eddig felhalmozott tapasztalatot átadni, rendszerezni es egyidejűleg felmérni a jelöltek, alkalmasságát, felkészültségét, tudását.
- Melyek voltak a három nap témái?
- A három nap nagyon intenzív volt, az előadók bemutatták a fő területeket, amiknek köze van a TD munkához. (pl. a pályák berendezésével, felszerelésével szemben támasztott igények, az időrend készités szempontjai, a verseny prezentálása, a tv műsorkészítés szempontjai, az eredmény szolgáltatás, rendkívüli helyzetek kezelése, stb.). A prezentációkon kívül kiscsoportos megbeszélések is voltak (4) speciális témákban, ahol mindenkinek az aktivitását, érdemi hozzászólásait külön értékelték.
A felmérés, a vizsga több olyan elemet is tartalmazott, ami eltért a hagyományostól. Volt egy on-line teszt az “egyéniség” felmérésére több mint 200 kérdéssel, és minden kérdésre adott időn belül (5-10mp!) kellett válaszolni, gyors döntést hozva. A végén a program felvázolt egy profilt különböző tulajdonságokból, amit egy előre elkészített “ideális” technikai delegátus profilhoz viszonyítottak.
- Hogyan vizsgálták a képzésen részt vett több mint ötven versenybíró rátermettségét?
- A hagyományos szabályismereti felmérésen kívül volt egy nagyon intenzív 2 órás része a vizsgának, ami valós élethelyzeteket szimulált és egymásra épülő kérdéseket kellett megválaszolni. A kérdéseket nem egyszerre kaptuk meg, hanem egyenként érkeztek, egymás után, és mindegyikre időkeret (3-8 perc) állt rendelkezésre (a kivetítőn láthattuk a visszaszámlálást).
Versenyeken előforduló helyzeteket kellett értékelni, prioritásokat felállitani, javaslatokat tenni, dönteni – mindezt az idő és az egymásra halmozódó problémák nyomása alatt. Az élet olykor biztos meg bonyolultabb helyzeteket produkál, de az időkeret a legtöbb esetben lazább és általában lehet konzultálni másokkal is. Gyakorlatnak és felmérésnek viszont jó volt és a vizsga különböző részeit összesítve valószinüleg kialakított egy képet és sorrendet, és ez volt a cél. A három nap szervezése, a hangulata remek volt, az esemény pedig szerintem elérte a célját. (mi/ml)