Magyar győzelem Párizsban

Az első éves junior Palkovits István biztos győzelme az iskolai mezei VB-n

Szép magyar siker született a Párizsban megrendezett ISF Mezeifutó Világbajnokságon. A két éve a budapesti Margitszigeten lebonyolított, így a hazai atlétabarátok előtt is közelebbről ismert viadalon, az iskolai verseny 5500 méteres távján Palkovits István jelentős előnnyel célba érve megnyerte a versenyt/16:13 p.  A KARC 2000-ben született atlétája, Németh Gyula  tanítványa – aki idén is és tavaly is korcsoportjának országos bajnoka volt mezeifutásban -, a kecskeméti Bólyai János Gimnázium  tanulója/ testnevelő tanára Nyilas Beáta.

„- 145 induló volt a versenyen, az Eiffel torony környékén volt a pálya kijelölve. Lehet, hogy a füves talajt óvták, de nem lehetett szögescipőben futni – mondott közelebbi információkat az eseményről Németh Gyula. – Számítottam rá, hogy versenyzőm jól fog futni, mert a megelőző szekszárdi edzőtáborozáson igen jó edzéseredményeket ért el.

A párizsi versenyen a rajt után egy francia futó állt az élre és keményen nyomta az iramot, jelentős előnyre tett szert. Pisti ekkor egy kb.25-ös bolyban futott, majd négyperc után elindult utána, be is fogta az élen futót. A francia fiú egy ideig tartotta magát, de végül leszakadt és a mi versenyzőnk már a féltávtól egyedül diktálta az iramát, növelve az előnyét.

Pistával 14 éves kora óta foglalkozom, addig Kónya Ákos  nevelte, akivel most is jó a munkakapcsolat. Idei célunk a junior VB 10000 méter, először a szintteljesítés, majd ha sikerül, akkor ott a fejlődésének megfelelő helytállás, azután jövőre a döntős junior EB szereplés lesz a fókuszban” – zárta a sikeres szerepléssel kapcsolatos  rövid összefoglalóját a nagy tapasztalatú, sok eredményes távfutót már felnevelt szakember. (ml)

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.