Sajtóközlemény

Eltiltották Pars Krisztiánt

2019. júliusáig minden sporttevékenységtől eltiltásra került az olimpiai bajnok kalapácsvető.

A sportoló szervezetében 2018. január 13-án, egy szombathelyi ellenőrzésen  tiltott szert találtak. Az illetékes bizottság a keddi ülésén elfogadta a sportoló érvelését, mely szerint a tiltólistán található, teljesítményfokozásra nem alkalmas anyag a versenyidőszakon kívül került a szervezetébe, továbbá bizonyítottan nem alkalmas arra, hogy pozitívan befolyásolja a sportteljesítményét.

Miután a sportoló vizeletében talált nem teljesítményfokozó szer kizárólag versenyidőszakban minősül tiltottnak, az érintett bizottság 2019. júliusáig tiltotta el Pars Krisztiánt mindennemű sporttevékenységtől.

„Elmondhatatlanul szégyellem azt, ami történt. A karrieremnek és az életemnek egy nagyon nehéz pillanatában hoztam egy rossz döntést, amit soha nem fogok tudni megbocsátani magamnak” – mondta Pars a keddi doppingfegyelmi tárgyalást követően. „Elnézést kell kérnem a családomtól, az edzőmtől és mindenkitől, aki mellettem állt az évek során. A rám váró másfél éves kényszerpihenő alatt sportolóként kötelességemnek érzem, hogy kiköszörüljem ezt a csorbát és megmutassam, hogy mire vagyok még mindig képes. Mindezt a nyilvánosság elkerülésével szeretném tenni, kérem a média képviselőit, hogy ezt tegyék lehetővé nekem” – zárta vallomását a kétszeres Európa-bajnok.

„Szomorú nap ez a magyar atlétika számára, ugyanakkor meggyőződésem, hogy Pars Krisztián már most tanult a hibájából és az előtte álló időszak alatt újra be fogja bizonyítani, hogy mekkora az akaratereje és a küzdeni tudása” – vélekedett Gyulai Márton a MASZ főtitkára. „A szövetség bízik benne, hogy Krisztián esete intő példa lesz minden magyar sportoló számára, tanulva abból, hogy a legnagyobb bajnokok is hibázhatnak. Bár most egy időre el kell engednünk a kezét, de várjuk, hogy jövő nyáron újra dobókörbe lépjen, mert tudjuk, hogy van még jó néhány nagy dobása”.

Budapest, 2018.04.10.

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.