Nagy létszám, nagy program Tiszaújvárosban
„- Aki április 28-án szombaton ellátogatott Tiszaújvárosba, a XVIII. Nemzetközi Atlétikai Versenyre, annak reményeink szerint egy élményekkel teli, sikeres rendezvényben volt része – foglalta össze a közel hétórás verseny történéseit Jakab István, a helyi szakosztály vezetője. - A hagyományos idénynyitó viadalra 753 nevezés érkezett, amelyből a MASZ szabályainak 750 megfelelt! Csodálatos időjárás, 27-28 C fok hőmérséklet fogadta az atlétákat. A gyönyörű tavaszi nyárban csak egy kis hiba volt, a célegyenesben enyhe szembeszél fújt.
A nagy létszám ellenére az időrendet sikerül tartani. A több korcsoportot felölelő versenyen az érdeklődés főleg a futó és ugrószámoknál volt nagy, a dobószámokban akadt közepes, illetve csekélyebb részvétel is. Kazi Tamással, Szabó Lászlóval az élen a felnőtt és utánpótlás élvonal több tagja is rajthoz állt.
A verseny a szabadtéri szezon első pályaversenye volt, évadnyitó. Értelem szerűen kiemelkedő kiemelkedő eredmény még nem született, de sok versenyző ért el egyéni csúcsot.
Mint szervező köszönöm mind azoknak a részvételét, akik jelenlétükkel, versenyzésükkel megtisztelték rendezvényünket.”