A Csapatbajnokság elődöntői következnek
Harmincöt csapat vesz részt Magyarország 2018.évi Atlétikai Csapatbajnokságán, amelynek elődöntőire a most következő hétvégén kerül sor. Két helyszínen/ Keleti csoport, Miskolc – Nyugati csoport, Zalaegerszeg-Bonyhád mérkőznek meg az egy, vagy több szakosztályt képviselő együttesek.
Mindkét csoportban népes mezőnyök készülnek a népszerű viadalon való eredményes szereplésre, az élvonalbeli felnőtt- és utánpótláskorú atléták jelentős számban állnak rajthoz. A teljesség igénye nélkül a két csoportban olyan nemzetközi szinten is eredményes versenyzőket láthatnak majd az érdeklődők, mint dr.Baji Balázs, Halász Bence, Helebrandt Máté, Rivasz-Tóth Norbert, Zsivoczky-Farkas Györgyi, Krizsán Xénia, Gyurátz Réka, Orbán Éva és társaik.
A végső pontverseny alapján mindkét helyszínről az első hat helyezett kerül az őszi döntőbe. 2017-ben a DSC SI-NYSC nyerte a finálét, a BHSE és az UTE-MTK Budapest előtt.
A Keleti- és a Nyugati csoportban szombaton 13,00 - vasárnap 11,00 h a kezdési időpont. A zalaegerszegi verseny rúdugró számára pénteken Bonyhádon, az Atlétikai Centrumban kerül sor/14,00 h. Az eredmények a CSB külön honlapján és az atletika.hu nyitó oldalán folyamatosan követhetőek lesznek. (ml)