Megtartotta éves Közgyűlését a MASZ
Szombaton délelőtt tartotta évi rendes Közgyűlését a Magyar Atlétikai Szövetség Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadion Konferenciatermében.
Az ülés kezdetekor a megjelentek egyperces néma főhajtással emlékeztek a legutóbbi közgyűlés óta elhunytakra, majd elismerések átadására került sor. icsérő oklevél, Utánpótlásért, Magyar Atlétika Arany-, Ezüst- és Bronz fokozat és Életmű díj kitüntetéseket huszonegyen vehettek át. Arany fokozat elismerésben négyen részesültek: Kámán Ferenc, Tóth Sándor, Kollár István és posztumusz, az idén elhunyt dr.Pikó Károly.
Az atlétikáért végzett évtizedes tevékenységért Életmű díjat kapott Szakály István és dr.Szabó Miklós. A Közgyűlés kezdetekor az EMMI Sportért Felelős Álamtitkárságának főosztályvezetője, dr.Stocker Miklós üdvözölte a sportág legmagasabb fórumán megjelenteket.
A határozatképes létszámban megjelent küldöttek elfogadták a napirendi pontokat, majd az írásos anyagokhoz fűzött szóbeli kiegészítést Gyulai Miklós elnök.
Bevezetőjében megköszönte az atléta közösségnek a két közgyűlés közötti időszakban végzett munkát, kiemelve, hogy a sportág mögött levő év igen eredményes volt - mind a felnőttek, mind az utánpótlás események tekintetében.
A hasonló folytatás lehetősége a jövőben is adott, a felkészülési és támogatási rendszerek hatékony működése és a feltételek folyamatos javulása biztosítottnak látszik.
Az idei esztendő fő nemzetközi feladata az Európa bajnokság, a hazai események között pedig az U18 EB Győrben
– amelynek várható sikeres rendezésével MASZ az első olyan szövetség lesz, amely története során minden kategóriában rendezett Európa bajnokságot.
A közgyűlési küldöttek az összejövetel befejező részében egyhangúan elfogadták a MASZ által előzetesen előterjesztett írásos anyagokat. (ml)