Fiú csapatunk győzött, a lányok második helyen az U18 viadalon

Sok jó eredmény, 18 első hely Ptujban

A 36 versenyszámban megrendezett ifjúsági válogatott viadalon a fiúk győztek, a lányok második helyen végeztek, A szlovéniai Ptujban szombaton koradélután befejezett Csehország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia t alálkozón tizennyolc első helyet szereztek a magyar fiatalok.

„- Nagyon sok jó eredményt, köztük egyéni csúcsokat értek el fiataljaink – értékelt a verseny után  Lengyák György up.referens. – A fiúk végig nagy csatában voltak a csehekkel, amit a záró váltó koronázott meg. A lányok második helye nem forgott veszélyben. Mindenki küzdött a csapatért, az ügyességiekkel, az ugrókkal és a dobókkal az élen minden szakág kivette a részét a magasabb pontok gyűjtésében.

Többeket ki lehetne emelni, a teljesség igénye nélkül igy megemlítem Molnár Janka 400 méterét, Doma Benedek kalapácsvetését, Endrész Klaudia távolugró eredményét, a két rúdugrónkat: Mihály Ádámot és Gebauer Maját ,vagy a 400 gátas Huller Dánielt. Az U18 EB csapatkialakításban sokat segített a viadal. Akik stabil résztvevők lehetnek, zömmel hozták magukat. A következő hétvégén megrendezésre kerülő U18 OB után már majd végleges lehet az EB válogatott.”

Győzteseink: Molnár Attila 400m 48.73 / Apáti Bence 1500 m 4:01.62 / Zsetnyai Ákos 3000 m 8:49.53  / Almási Olivér 110g/91,4  14.17 / Huller Dániel 400 g/84  53.33 / Doma Benedek K/5 73.33 / Péringer Márk D/1,5 52.93 / Iván Zsombor H 14.56 / Mihály Ádám Bence R 4.76 / Jancsik Tamás  G/700 67.72  / HUN  váltó - Dienes Mátyás, Farkas Bence, Cipó Marcell, Csahóczi Csanád 1:57.76 / Takács Boglárka 100 m 12.04 / Molnár Janka 400 m 54.26 / Urbán Zita HUN 2000ak 7:01.05 / Rajczi Blanka K/3  60.42 / Endrész Klaudia T 616 / Gebauer Maja R 3.85 / Áts Viktória H 12.58

A pontverseny végeredménye/ Ffi: 1 HUN 216 / 2 CZE 215,5 / 3 SVK 112 / 4 SLO 99,5 - Női: 1. CZE 220  / 2. HUN 199/ 3. SVK 123,5 / 4. SLO 107,5 p.

 

Csatolt dokumentumok: 

U18 viadal, Takács Boglárka 100 m -1./LGy

Dátum: 
9 June 2018
Szerző: 
Lengyák György
Linkelt videó (Youtube, Vimeo)
Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.