Eredményes első nap Miskolcon

Sok egyéni csúcs, szintes teljesítmények az U23 és Junior OB-n

A junior és U23-as atlétikai országos bajnokság első napján rengeteg egyéni csúcsot jegyezhettünk fel, ráadásul többen kvalifikálták magukat a tamperei junior-világbajnokságra, illetve a berlini felnőtt kontinensviadalra. A teljesség igénye nélkül remekelt Mátó Sára, Tóth Lili Anna, Eszes Dániel és Farkas Petra Beáta is, de vasárnap is több, a nemzetközi élmezőnyhöz tartozó versenyzőt vehetünk szemügyre a Miskolci Atlétikai Centrumban – olvasható az utanpotlassprt.hu honlap részletes beszámolójában.

Összesen 660 nevezés érkezett a junior (U20) és utánpótlás (U23) atlétikai országos bajnokságra, amely nem csupán e két korosztály legjobbjainak összecsapása, hanem fontos állomás az ifjakra váró nemzetközi versenyek előtt.

A fiatalabbak a finnországi junior-világbajnokságra készülnek, míg az U23-as atléták szeme előtt a berlini felnőtt kontinensviadal lebeghet. Az ünnepélyes megnyitón Gyulai Miklós, a szövetség elnöke megköszönte Miskolcnak a szervezést, illetve átadta a Magyar Atlétikáért kitüntetés arany fokozatát a nemzetközi versenybíróként évtizedek óta a sportágban dolgozó, egykori válogatott gyalogló Kollár Istvánnak. A beszéd után a nézők és a versenyzők egyperces csenddel emlékeztek a májusban elhunyt korábbi világcsúcstartó közép- és hosszútávfutó Tábori Lászlóra.

A küzdelmek a 100 méteres síkfutással kezdődtek, a női juniordöntőben pedig rögtön négy egyéni csúcsot jegyezhettünk fel. Az egyiket Farkas Petra Beáta futotta, a Dunakeszi VSE atlétája 11.78 másodperces idővel diadalmaskodott. A 19 esztendős versenyző ezzel teljesítette  ugyan a junior-világbajnoki szintidőt, minden bizonnyal mégsem indul Tamperében ebben a számban.

  „- Éreztem, hogy bennem van az egyéni csúcs, de nem gondoltam volna, hogy tizenöt századdal megjavítom a legjobbamat. Fő számom a távolugrás, és bizakodó vagyok, hiszen amikor a futás jól megy, akkor általában az ugrás is rendben van, át tudom menteni a sebességem. Amit sajnálok, hogy a világversenyeken szinte mindig ütközik a két szám, így csak az egyikben tudok indulni” – értékelt a döntőt követően a tavalyi grossetói junior EB-n negyedik helyezett Farkas Petra.

Ugyanebben a számban az U23-as versenyen a szolnoki Hajdú Lotti nyert, míg a férfimezőnyben kettős ARAK-siker született. A fiatalabbak döntőjét Pisch Milán, míg az idősebbekét Szabó Dániel nyerte, utóbbi ráadásul 10.34-es egyéni rekordot repesztett, és teljesítette a berlini felnőtt Európa-bajnokság szintidejét.

A versenynap egyik meglepetését szintén a fehérváriak versenyzője, Mátó Sára okozta. Az elsőéves junior, hétpróbában  felnőttbajnok atléta a 100 méter gát fináléjában egyéni csúccsal, 14.43-mal győzött, míg mögötte Furulyás Lili és Varga Eszter végzett – szintén saját legjobb idővel.

„- Számítottam rá, hogy ha jól összerakom a futást a rajttal együtt, akkor megnyerhetem a versenyt. Az előfutamban nem tudtam megfelelően koncentrálni, de másodszorra összeszedtem magam, és összességében jól futottam. A nyári világbajnokságra hétpróbában már teljesítettem a szintet, holnap futok 400 gáton, remélem, sikerül abban a számban is kvalifikálnom magam, mert a kettő közül azt helyezném előtérbe Finnországban” – mondta Mátó Sára az eredményhirdetést követően.

A juniorkorú férfiak mezőnyében Eszes Dániel  ellentmondást nem tűrő versenyzéssel nyert 110 gáton, az előfutamban ismét megostromolta Baji Balázs korosztályos csúcsát, ezúttal három századra közelítette meg.  A fináléban győztes ideje  elmaradt ugyan egyéni rekordjától, a Dunakeszi VSE ifjúsági Európa-bajnok futója bizakodva készülhet a tamperei junior-világbajnokságra. Az aranyérem átvételét követően a vébé mellett Spiriev Attila sportigazgató tanácsai is szóba kerültek.

„- Abban hibáztam a döntőben, hogy minden áron száz százalékot akartam teljesíteni, Spiriev Attiláék is mondták, hogy ha kicsit elengednék a futásból, akkor lenne a legjobb. Sajnos, ezt túlságosan akartam, ezért lett rosszabb az idő, de elégedett vagyok most ezzel is. Alapvetően nem szoktam rástresszelni a versenyekre, mostanában Baji Balázs korosztályos országos csúcsának közelsége miatt izgulok, de ezt el kellene engednem. A világbajnokságon a döntőbe jutást tűztem ki célul, ott pedig már bármi megtörténhet.”

A nemzetközi élmezőnybe tartozó atléták esélyesekhez méltóan versenyeztek, így Gyurátz Réka és Halász Bence  nyert diszkoszvetésben, míg a felnőtt országos csúcsot tartó Rivasz-Tóth Norbert  diadalmaskodott gerelyhajításban. Nem volt számottevő ellenfele Tóth Lili Annának és Palkovits Istvánnak sem, mindketten magabiztosan gyűjtötték be az aranyérmet 1500 méteren, a mezeifutó diákvilágbajnok Palkovits ráadásul egyéni csúccsal végzett az élen.

A középtávfutók eredményeiről Káldy Zoltán, a 10.000 méter országos csúcstartója, a Budapesti Honvéd edzője nyilatkozott:  „- Mógor Boglárka könnyed futással győzött 3000 méter akadályon, előre gondolva már a holnapi versenynapra is. Tóth Lili Anna ugyanebben a számban szerdán Ostravában megcélozza a felnőtt EB-szintet, így ma 1500 méteren indult, és erős teljesítménnyel nyert. Palkovits István annak ellenére diadalmaskodott, ráadásul egyéni csúccsal 1500-on, hogy az ő fő száma a 10.000 méter.”

A dobószámokat követően pedig Török Krisztián szakági referens értékelte: „- Mindenképpen említésre méltó, hogy Gyurátz Réka és Halász Bence diszkoszvetésben is remek eredményre képes, ez mutatja, hogy fizikailag remek állapotban vannak. Aminek pedig most különösen örülök, hogy azután, hogy Máté Fanni Szabina Veszprémet és a gerelyhajítást választotta, teljesítette a junior vb-szintet.”

Vasárnap déleőtt és délután is sok versenyszámmal várja az érdeklődőket az U23 és Junior OB. (forrás: utanpotlassport.hu/ Leiner Soma)

 

Csatolt dokumentumok: 
Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.