Sportorvoslás új utakon

Atlétika a Magyar Sportorvos Társaság 2018. évi kongresszusán

Nagy sikerrel került megrendezésre a budapesti Danubius Aréna Hotelben június 7-8-án a Magyar Sportorvos Társaság 2018. évi kongresszusa. Csaknem 250 fő részvételével 14 témában 88 előadás hangzott el.

A legnagyobb figyelmet a prevenció, a gyógytornászok által végzett szűrések fontossága kapta, több sportág (labdarúgás, kézilabda, úszósport, judo) prevenciós programjába is bepillantást nyerhettünk. Külön szekciókban kerültek bemutatásra az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos, valamint a sportpszichológiai előadások.  

Az előadók között ott voltak a Magyar Atlétikai Szövetség gyógytornászai és keretorvosa is. Szabó Krisztina és Vörösné Fodor Petra  a MASZ „Tehetségből Felnőttet” gyógytornász programját és eredményeit mutatták be, Halmos Edit  pedig a RedCord rendszer rehabilitációs és teljesítményfejlesztő lehetőségeit prezentálta.

Jelen volt velük Kovács Zoltán edző  is, aki a kongresszus résztvevőinek mutatott be egy RedCord munkaállomást.

A kongresszuson a válogatott keretorvosa Dr. Kiss-Polauf Marianna  sporttudatosságot bemutató előadása a Fiatalok fóruma pályázat díjában részesült.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a magyar sportegészségügy és a Magyar Atlétikai Szövetség Egészségügyi programja hasonló irányban  halad, előadásaink előkelő színfoltjai voltak a Kongresszus programjának.  (kpm)

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.