Nagy magyar csapat a győri U18 Európa-bajnokságon

Spiriev Attila MASZ sportigazgató írása

A Győrben, július 5-8. között  megrendezendő U18 (Ifjúsági) Európa-bajnokságra  a válogatási időszak a korosztályos országos bajnoksággal majdnem teljesen befejeződött. Csak néhány számban maradtak még kérdőjelek. Ezekről az írás alján található információ.

Ahogy azt többször is elmondtam, a lehetőség szerinti maximális létszámú csapatot indítjuk. Az egyéni számokban országonként két olyan atléta indítására van lehetőség, akik az adott számban elérték az EAA által előírt nevezési szintet. Minden számban szerepeltethető egy olyan sportoló is, akinek nincs meg a szintje, de csak akkor, ha nincs szintes induló. Tehát két atléta csak akkor nevezhető, ha mindkettő teljesítette a limitet.

Ahogy azt Lengyák György Utánpótlás referens  az érintett edzőknek a szezon előtt elküldte, a válogatáshoz a versenyeket három kategóriába soroltuk, ez egyúttal a fontossági sorrend is:

U18 országos bajnokság, U18 válogatott viadal - Ifjúsági Liga versenyek - egyéb versenyek

Ennek különösen azokban a versenyszámokban van jelentősége, amelyekben három vagy több atlétának van szintje, illetve azokban, ahol egynek sincs.

Tudni kell, hogy bár maximum két atléta indítható versenyszámonként, benevezni hármat lehet, így ahol kettőnél több szintesünk van, kijelöltük és benevezzük a kialakult sorrend szerint harmadikat is, aki így hivatalos tartaléknak minősül az adott számban.

A svédváltóknak pillanatnyilag még csak tervezett összeállítása van.  A koncepció szerint. 1/ Az egyéni számok a preferáltak; 2/ Nem szeretnénk tehetségeinket „kizsigerelni”; 3/ A váltókban szeretnénk olyanoknak is lehetőséget adni az EB-szereplésre, akiknek egyéniben esetleg nem sikerült a kvalifikáció. Szempont az is, hogy néhány ifjúsági atléta indul a július 10-15. között, Tamperében megrendezendő U20 (Junior) Világbajnokságon is. A váltókban az ő szereplésükkel sem számolunk.

 

Az U18 Európa-bajnokságra egyéni számokban beválogatott magyar atléták, a versenyszámok sorrendjében:

Illovszky Dominik - 100m / Bp. Honvéd SE, edző: Karlik Pál

Dienes Mátyás - 100m / Zalaszám-ZAC, Kámán Ferenc

Farkas Bence - 200m / DOVASE, Tarr Imre

Halász Kristóf - 200m / Debreceni SC-SI, Perényi Gabriella

Molnár Attila - 400m / SVSE. Tóthné Stupián Anikó

Csahóczi Csanád - 400m / Keszthely VDSE, Csikós József

Sós Barnabás - 800m / Debreceni SC-SI, K.Szabó Gábor, Perényi Gabriella

Apáti Bence - 1500m / Békéscsabai AC, Tóth Sándor

Zsetnyai Ákos - 3000m / SVSE, Tóthné Stupián Anikó

Almási Olivér - 110m gát / Dunakeszi VSE, Maracskó Pál, Orosz Ákos

Nagy Richárd - 110m gát / Bp. Honvéd SE, Varga Péter

Huller Dániel - 400m gát / Dunakeszi VSE, Maracskó Pál, Orosz Ákos

Bánóczy Árpád - 400m gát / Vasas SC, Kun-Szabó Balázs

Felber Balázs - 2000m akadály / SVSE, Tóthné Stupián Anikó

Hodossy-Takács Sámuel – Magas / Debreceni SC-SI, Perényi Gabriella

Török Gergely – Magas / MVSI, Tigyi József

Mihály Ádám – Rúd / Gödöllői EAC, Szörényi István

Nagy Marcell – Rúd / MTK, Szabó Dezső, Szabóné Molnár Krisztina

Pintér Erik – Távol / MVSI, László István

Antal Bálint – Távol / KSI SE , Tímár Mihály

Iván Zsombor – Hármas / MVSI, Tigyi József

Fejes Karsa - Hármas / KSI SE, Zollner László

Fekete István – Súly / KARC , Adamik Zoltán

Péringer Márk - Diszkosz / VEDAC, Páli Viktor, Mozsdényi Dávid

Doma Benedek – Kalapács / Dobó SE, Németh Zsolt, Németh László

Sztupák László – Kalapács / Pápai AC. Varga Patrik

Jancsik Tamás - Gerely / Váci Reménység, Magyari Zoltán, Magyari József

Canea Zoltán – Gerely / GEAC. Máté Alpár

Tóth Norbert - 10000m gyaloglás / Hunyadi DSE, Őze Tibor

Varga Dávid - 10000m gyaloglás / MVSI, Szűcs József

Tímár Gergely – Tízpróba / ARAK, Skoumal Péter

 

Takács Boglárka - 100m / ARAK, Varga Tamás

Göblyös Csenge - 100m / DOVASE, Tarr Imre

Simon Virág - 200m / Győri AC, Farkas Roland

Nagy Pálma - 200m / Zalaszám-ZAC, Kámán Ferenc

Molnár Janka - 400m / Budafoki MTE, Bartha Attila

Répássy Hanna - 800m / Győri AC, Farkas Roland

K. Szabó Gabriella - 800m / Debreceni SC-SI, K.Szabó Gábor, Perényi Gabriella

Véber Cintia - 1500m / Bp. Honvéd SE, Csoma Ferenc, Káldy Zoltán

Heffner Hédi - 1500m / BEAC, Szabó Imre

Zatykó Luca - 3000m / Futóbarátok, Hollósi László

Bacsa Fanni - 100m gát, távol / MVSI, Tigyi József

Petrozsényi Júlia - 100m gát / Debreceni SC-SI, Perényi Gabriella

Kőszegi Mira - 400m gát / Budafoki MTE, Bartha Attila

Kiszel Zsófia - 400m gát / KARC, Adamik Zoltán

Urbán Zita - 2000m akadály / Ikarus BSE, id. Tomhauser István

Szőke-Kiss Anna - 2000m akadály / Ikarus BSE, id. Tomhauser István

Kárpáti Enikő – Magas / PSN Zrt., Kárpátiné Kövesi Enikő

Gebauer Maja - Rúd / KSI SE,  Gach Gergő

Kulcsár Boglárka – Rúd / KSI SE, Boris Volkov

Endrész Klaudia – Távol / ARAK, Házi Éva

Áts Viktória – Hármas / Tatabányai SC, Henyecz László

Radócz Viktória – Hármas / Tatabányai SC, Henyecz László

Beregszászi Renáta – Súly / KARC, Adamik Zoltán

Giczi Eszter – Diszkosz / Dobó SE, Németh Zsolt, Németh László

Losonczi Blanka – Diszkosz / SZVSE, ifj. Eperjesi László

Brandl Lilla – Kalapács / ARAK, Lévai Dóra

Rajczi Bianka – Kalapács / Dobó SE , Németh Zsolt, Németh László

Szabó Eszter - Gerely / UTE , Széles Lajos

Misák Dominika – Gerely / Tatabányai SC, Schäffer Thomas

Zahorán Petra - 5000m gyaloglás / Békéscsabai AC, Urbanikné Rosza Mária

Csörgő Dóra - 5000m gyaloglás / Hunyadi DSE, Őze Tibor

Szűcs Szabina - Hétpróba / KARC, Adamik Zoltán

 

Benevezendő tartalékok:

Pap Márk - 100m, 110m gát / Ikarus BSE, ifj. Tomhauser István

Gerics Roland - Hármas / Tatabányai SC, Henyecz László

Gál Vencel - 10000m gyaloglás / MVSI, Szűcs József

Katavics Balázs – Kalapács / Dobó SE, Németh Zsolt, Németh László

 

Fodor Júlia - 100m / Vasas SC, Bajzáné Marton Lívia

Heffner Hédi - 800m / BEAC, Szabó Imre

Lendvai Luca - 1500m / Győri AC, Szalóki Richárd

Decker Szonja - 100m gát / Vasas SC, Kun-Szabó Balázs

Kulcsár Panka - 400m gát / Budafoki MTE, Bartha Attila

Merényi Panna - 2000m akadály / Ikarus BSE, id. Tomhauser István

Hornácsik Gréta – Rúd / MTK, Szabó Dezső, Szabóné Molnár Krisztina

Kónya Enikő – Hármas / FTC, Kiss Tibor

Giczi Eszter – Kalapács / Dobó SE, Németh Zsolt, Németh László

Gulyás Johanna – Gerely / Ikarus BSE, Varga Lőrinc

 

Svédváltók:

Fiúk: A csapat összetétele az egyéni szereplésektől is függ. A csapatot várhatóan a következő keretből állítjuk össze: Dienes Mátyás, Farkas Bence, Csahóczi Csanád, Molnár Attila, Ecker Tamás, Czipó Marcell

Lányok: Fixebb a keret, de változtatás lehetséges. A tervezett összeállítás: Fodor Júlia, Nagy Pálma, Kulcsár Panka, Simon Virág

 

Nyitott kérdések:

Leány magasban, ha az Atlétikai Magyar Bajnokságon Fodor Nikolett (III. ker. TVE, Hoffmann Teréz), Borhy Anna (PSN Zrt., Putsay Zoltán, Putsayné Völgyi Erzsébet) vagy Simon Zsófia (ARAK, Tölgyesi Előd) teljesíti a nevezési szintet (1.73), akkor a közülük legjobban végző szintest benevezzük indulónak. Ha egyikük sem teljesíti a szintet, akkor Fodor Nikolett indulhat az EB-n, neki tavalyról megvan a szintje. Kárpáti Enikő csapattagsága már fix, a Magyar Bajnokság eredményei az ő EB-indulását nem befolyásolják.

 

Benevezzük indulónak, ha június 24-ig teljesíti a szintet:

Tharid-Veress Vajk – Diszkosz / ARAK, Lévai Dóra

Hermann Gréta – Súly / VEDAC, Páli Viktor

vagy

Losonczi Blanka – Súly / SZVSE. ifj. Eperjesi László

Benevezzük tartaléknak, ha június 24-ig teljesíti a nevezési szintet:

Ecker Tamás - 400m / Haladás VSE, Lengyák György, Kamarás Ákos

Azokban a versenyszámokban, ahol nincs megnevezett tartalék, ha június 24-ig valaki teljesíti a szintet, (a legjobbat) benevezzük tartaléknak. De ezek az eredmények a most megnevezett atléták csapattagságát nem befolyásolják.

 

A csapat vezetője Lengyák György Utánpótlás referens, aki a sportolókat segítő szakemberek vonatkozásában már megkezdett egyeztetéseket folytatja, és az érintettekkel közvetlenül kapcsolatba lép a következő napokban.

Az U18 EB-vel kapcsolatos kérdésekben Lengyák György csapatvezetőt, illetve Kámán Bálintot, a csapat technikai vezetőjét kell keresni.

A további felkészüléshez és az U18 EB-szerepléshez sok sikert kívánok mindenkinek!    2018. június 17.          Spiriev Attila

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.