Közel 300 induló, világsztárok rajtra készen

Gyulai Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj, sajtótájékoztató

Soha ennyi nemzetközi és nemzeti versenyszámot nem rendeztek még a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelynek vasárnap és hétfőn közel 300 indulója lesz - jelentette be Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke.

A viadal vasárnapi nyitó sajtótájékoztatóján Székesfehérvár polgármestere, dr.Cser-Palkovics András  köszöntő szavai után Deutsch Péter emlékeztetett arra, hogy ötödik alkalommal rendezik meg a városban a versenyt. Hozzátette: a jegyeladások alapján teltházas rendezvényre számítanak.

Mint mondta, az "atlétika hete" van Magyarországon, hiszen szombaton a Gyulai Memorial "nulladik napján" Hopp Parádét rendeztek, majd következik a kétnapos nagydíj, végül Győrben az U18-as EB.

Spiriev Attila  sportigazgató szerint a világ atlétikájának legnagyobb csillagai mérik össze tudásukat Székesfehérváron. Olimpiai- és világbajnokok sora versenyez majd a két nap során, ahol olyan különlegességek is lesznek, mint az etióp Genzebe Dibaba  egymérföldes futása, illetve a kétszeres olimpiai bajnok, amerikai Christian Taylor  indulása hármasugrásban.

Gyulai Márton versenyigazgató kérdésére a női 100 gáton a világ idei legjobbjával rendelkező Brianna McNeal  elmondta: egyre jobb formában van, így jó eredményben reménykedik hétfőn. A szám világcsúcstartója, az amerikai Kendra Harrison  kiemelte, hogy erősnek ígérkezik a futam, de bízik saját magában, mert az amerikai bajnokság megnyerésével megnőtt az önbizalma is.

A férfiak 110 gátján a jamaikai Omar McLeod  Mr. Silk feliratú egyedi rajtszámot kap idén. A versenyző kiváló eredményben reménykedik Székesfehérváron, mert idén nincs rajta semmiféle nyomás, ugyanis nem rendeznek felnőtt világversenyt. A világbajnoki bronzérmes dr.Baji Balázsnak  a szezonban eddig nem jöttek a jó eredmények, de úgy készül, hogy a Gyulai Memorial kiváló hangulata, valamint az ellenfelek kihozzák belőle az idei legjobbját.

A bahamai Steven Gardiner  400 méteren indul, és jó időeredményben bízik: idén kétszer futott 44 másodperc alatt, ezt szeretné Székesfehérváron megismételni. Az amerikai Christian Taylor  csak 400-on versenyzett eddig az esztendőben, azonban a Gyulai Memorialon hármasugrásban áll rajthoz. Mint mondta, az ügyességi számokban is nagy örömét leli, így alig várja a hétfői ugrásokat.

A férfi magasugrók közül a katari Mutaz Essa Barsim elmondta, hogy egész évben jó formában van, ezt szeretné hétfőn is megmutatni. Legnagyobb ellenfele a bahamai Donald Thomas  lehet, aki imádja a magyar közönséget, reményei szerint segítségükkel a versenycsúcsot is megdönti. (forrás: MTI)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.