Bronzöröm és egyéni csúcsok az Olimpiai stadionban
![A bronzérmes tanítvány edzőivel: Németh Zsolttal és Németh Lászlóval/ foto MASZ, Igaz Bálint](https://atletika.hu/sites/default/files/styles/illusztracios_kep/public/masz/hirek/illusztracios-kepek/2018/igaz0893.jpg?itok=GMRYPOS_)
Izgalmas este várt három magyar atlétára és természetesen a szakemberekre, a sportág barátaira kedden: döntőben lépett dobókörbe a kalapácsvető Halász Bence és elődöntő várt a 400 gátas Koroknai testvérekre.
A szombathelyiek junior világbajnok, junior és U23-as Európa-bajnok, 21 éves versenyzője Halász Bence jól kezdett: 77,15 méterrel az első sorozat után a harmadik helyen állt. Ezt a pozícióját végig megtartotta, az ötödik körben 77,36 -ra javított és ezzel még utánpótláskorúként megszerezte pályafutása első felnőtt világverseny érmét – amely az EB-k történetének hetedik magyar kalapácsvető érmét is jelentette. A számot az előzetes esélyeket igazolva az olimpiai bronzérmes lengyel Wojciech Nowicki nyerte 80,12 méterrel honfitársa, a háromszoros világbajnok, címvédő Pawel Fajdek (78,69 m) előtt.
"- Nem mondtam ki előtte, de reméltem, hogy a dobogó elérhető" - nyilatkozta Halász Bence a döntő után. Hozzátette, verseny közben figyelte a többieket, kiben mennyi a potenciál, és leginkább a norvég Eivind Henriksentől tartott, aki kétszer is országos csúcsot dobott.
"- Fontos volt az első dobás, onnan tudtam, hogy a nyolcban biztosan benne vagyok. Úgy éreztem, még több van bennem, de inkább legyek 77 méterrel érmes…” A rontásokról elmondta, a jó első dobás után próbált kockáztatni, s mindenképpen javítani akart, ez végül ötödikre jött össze.
Kiválóan futott a 400 méteres gátfutás elődöntőjében a két debreceni atléta, Koroknai Tibor és Koroknai Máté. Külön futamban Koroknai Tibor a hetes pályán - Koroknai Máté a kettesen futott, mindketten bátor, jó ritmusú futással az élmezőnnyel fordultak a célegyenesbe, és jó küzdőképességet csillogtatva Tibor 49,24-es – Máté 49,77-es egyéni csúccsal ért célba ötödikként. Döntőbe a futamok első két helyezettje és a két legjobb idő jutott.
"- Egy picivel csúsztam le a döntőről, de az eredmény nagyon jó lett" - értékelt az M4 Sportnak Koroknai Tibor, hozzátéve, hogy technikailag tökéletes futás volt, a számára kulcsszakaszok is jól sikerültek, ezért összességében nagyon elégedett.
Koroknai Máté az egyéni rekordról: "- Annyira király volt a hangulat, hogy egyszerűen nem fáradtam el" - nyilatkozta és azt is elárulta, hogy az előfutam után azt kérték tőle a szakemberek, az első öt gáton lassabban fusson. "- Próbáltam erre figyelni, bár talán egy kicsit így is gyors volt az eleje. Mindenesetre nem futottam el, ami a végén jól jött".
Szerdán délelőtt a 100 gát előfutamában indul Kerekes Gréta és Sorok Klaudia; a 400 méter előfutamában Nádházy Evelin; az 1500 méter első körében Kovács Benjamin és Kazi Tamás; a gerelyhajítás selejtezőjében Rivasz-Tóth Norbert kezdi versenyzését. Az esti programban Papp Krisztina áll rajthoz a 10 000 méter döntőjében. (ml/mti)