Két döntős teljesítmény pénteken délelőtt
![Atlétikai EB, 2018](https://atletika.hu/sites/default/files/styles/illusztracios_kep/public/masz/hirek/illusztracios-kepek/2018/ebberlin.jpg?itok=6oXBK4-M)
Szemben az elmúlt napok hőségével, az EB ötödik versenynapján, pénteken hűvösebb, borús időben kezdték meg versenyüket az atléták.
Folytatódott a hétpróba. Az ötödik számot, a távolugrást Krizsán Xénia idei legjobbjával, a harmadikra ugrott 624 cm-rel fejezte be (amellyel az összetett nyolcadik helyre jött fel) – Zsivoczky-Farkas Györgyi pedig két rontott kísérlet után 577 cm-es biztonsági ugrással zárta a számot. Következett a gerelyhajítás, amelynek az első csoportjában versenyző Zsivoczky-Farkas Györgyi dobásról-dobásra javítva 45,09 métert ért el. A második csoportban Krizsán Xéniával 45,45 métert dobott. A befejező 800 méter előtt Krizsán Xénia a 10., Zsivoczky-Farkas Györgyi a 19. helyen áll.
Selejtezőben léptek dobókörbe a női kalapácsvetők. Gyurátz Réka a „B” csoportban második kísérletével 69,45 métert ért el és ezzel biztosan jutott a versenyszám döntőjébe.
"- Bár elsőre kiléptem, de meg is nyugodtam, mert tudtam, ha jobban odafigyelek, jönni fog a jó eredmény - nyilatkozott Gyurátz Réka. Hozzátette még, már a bemelegítésnél is 69 métert dobott megerőltetés nélkül, így számított a döntőbe jutásra. - A döntőben szuper lenne a nyolcba kerülni, s a 69 méternél nagyobbat dobni" - mondta a Dobó SE kalapácsvetője. Az első csoportban versenyzett Orbán Éva, aki 59,16 méterrel fejezte be a selejtezőt. A fináléhoz 68,64 m -es eredmény kellett.
Két előfutam volt női 3000 akadályon, mindkettőben volt magyar induló. Az elsőben rajtolt Gyürkés Viktória, aki megközelítve idén elért legjobbját, 9:38,56 -os eredménnyel ért célba – és ezzel az idővel biztosította helyét a vasárnapi döntőben..
„- Futottam, amennyire tudtam, az első öttől nem akartam lemaradni, de nem tudtam jól helyezkedni. Nem gondoltam volna, hogy ez az időm csak a 15. lesz, izgalmas volt így nézni a második futamot" - nyilatkozott Gyürkés Viktória. Kiemelte, a fő célja a döntőbe jutás volt, ott egyéni csúcsa körül akar futni.
A második futamban indult Kácser Zita, aki idei legjobbat, 9:53,36 percet teljesítve fejezte be EB szereplését
Az esti programban befejeződik a hétpróba és 110 gáton elődöntőben áll a rajthoz dr.Baji Balázs. A versenyszám döntőjére is ma este kerül sor. (ml/mti)