A sportág fiatal szervezői, vezetői Berlinben

Az IAAF és az EA elnöke is találkozott a Young Leaders Forum résztvevőivel

Hagyomány, hogy az Európai Atlétikai Szövetség  az EB-k alkalmával és helyszínén megrendezi a sportág életében - szervezésében, lebonyolításában - saját hazájukban aktívan résztvevő fiatalok számára a Young Leaders Forum-ot.

A Berlinben lebonyolított eseményen a fiatal magyar szervező-utánpótlást Lohn Angéla és Szabó Kristóf  képviselte, rövid beszámolójuk az ott töltött napokról az alábbiakban olvasható.

Lehetőséget kaptunk a szövetségtől, hogy az atlétikai EB ideje alatt augusztus 8-13. között részt vegyünk az Európai Atlétikai Szövetség által szervezett Young Leaders Forumon, amelyen több, mint 42 európai országból vettek részt 19 és 28 év közötti fiatalok.

A fórum lényege, hogy a kontinens nemzeteit képviselő fiatal generáció tapasztalatot cseréljen, illetve erősödjön az országok közötti kapcsolat. A fórum előtt mindenkinek különböző témákban kellett a saját országával/szövetségével kapcsolatban felkészülnie. 

A négy nap alatt igen sok témában - projektmenedzsment, antidopping, versenyszervezés, sportdiplomácia - hallgattunk meg előadásokat. Ezek után 7-8 fős kis csoportokban kellett a hallott anyagot gyakorlatiasan feldolgozni és a többi résztvevőnek csoportban előadni. 

A fórum során Lord Sebastian Coe  IAAF elnök és Svein Arne Hansen  EA elnök is eljött hozzánk, mind a ketten kiemelték a fiatal generáció fontos szerepét az atlétikában és arra ösztönöztek minket, hogy minél tovább maradjunk a sportág mellett és merjünk új és építő ötletekkel előállni, amivel tovább növelhető az atlétika népszerűsége hazai és nemzetközi szintéren egyaránt.

Augusztus 9-től minden nap a stadion lelátójáról nézhettük az Európa Bajnokságot. Ez számunkra nagy élmény volt, teljesen más átélni élőben egy ilyen nagy eseményt, mint televízión keresztül.

Mivel mindketten aktív versenybíróként tevékenykedünk, nem csak az atléták teljesítményét, hanem a versenybírói és szervezői munkálatokat is megfigyelve néztük a bajnokságot. Természetesen a városnézés sem maradhatott ki, Berlin gyönyörű, nagyon élhető város. Első nap megérkezésünk után csapatokba osztva kellett különböző nevezetességeket minél rövidebb idő alatt egymás után megtalálnunk. Sok tapasztalattal gyarapodtunk és remélhetőleg a jövőben is lesz lehetőségünk az itt megismert „fiatal vezetőkkel” a kapcsolatot tartani és esetleg együtt dolgozva, mi is hozzátehetünk valamit az atlétika jövőjéhez. (la)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.