Az 1950-es évek nemcsak a magyar futball csúcskorszaka volt, de atlétikában, közép- és hosszútávfutásban is magyarok uralták a világot – kezdte írását Fehér János az index.hu-n megjelent megemlékezésben. -   Ha kellett, Iharos Sándor és társai megrendelésre futottak világcsúcsot.

A sikerek mögött egy magán is sok mindent kipróbáló megszállott és sokat követelő edző állt, akinek a különböző országokat képviselő tanítványai 49-szer javítottak világrekordot. Az atléták között csak Náci bácsiként emlegetett Iglói (Ignácz) Mihály 110 éve, 1908. szeptember 5-én született Egerben.

„  Úgy jobban ismerik, hogy: Náci, a fakír. Bár egyesek szerint ez is túlzás, mert olyan fakír nincs több, mint a Náci" - – így mutatta be a Sporthírlap 1939. júliusában a magyar atlétaválogatottban szereplő távfutót, Iglói Mihályt....

…aki 1952-ben még versenyzett, de 1951-től már ő volt a Budapest Honvéd edzője.  „Olyan atlétákkal indultam el, akik még nem rendelkeztek nagy gyorsasággal, s főleg szorgalmukra, akaraterejük, kitartásukra kellett felépítenem az edzéseket" – mondta később.

Iglói a csak triumvirátusként emlegetett Iharos Sándor, Rózsavölgyi István és Tábori László  miatt lett igazán ismert, mindhárman egyéni világcsúcsot is futottak. Rajtuk kívül is sok tanítványa volt, olykor 40-50 is, senkit sem utasított el azok közül, akik megkeresték. Egyetlen feltétele volt, hogy a futója ne csináljon se többet, se kevesebbet annál, amit ő kér.

Iglói Mihály többnyire sokat kért, ahogy versenyző korában magát, úgy kínozta meg tanítványait is a siker érdekében, Iharosék napi 28-44 kilométereket futottak, három-öt órákat edzettek. Egy futballedzőknek tartott előadásából tudhatjuk, hogyan is nézhetett ki egy tréning. Az igazi munka 50 perc bemelegítés után kezdődhetett, Iglói 14-16 százméteres sprintet futtatott gyorsaságfejlesztéshez, ami után 20-30 darab 300 vagy 400 méteres résztáv következett, hogy aztán 5-6 darab 1000 vagy 1200 méterrel fejezzék be az edzést.

Két ugyanolyan tréning azonban nem volt Iglóinál, mindig igyekezett valami újat kitalálni, változatos iramban futtatott résztávokat 60-tól 3000 méterig. Egy-egy napra húsz edzéstervet is készített, de szívesen improvizált, aszerint, hogy mit olvasott le futói mozgásából. Arra sosem volt kíváncsi, hogy érzik magukat.

„Sokszor hagytuk abba este úgy a tréninget, hogy vége, örökre befejeztük. Másnap mégis ott voltunk az edzésen”– mondta egyszer Rózsavölgyi István.

Iglóinak és tanítványainak 1955 volt a csúcsévük, Rózsavölgyi  ezer és kétezer méteren lett rekorder, Iharos, a legkedvesebb tanítvány hétszer futott világrekordot, 1500-on, 3000-en, két mérföldön, ötezren és tízezren is övé volt a csúcs egyidejűleg, és erre korábban csak Paavo Nurmi volt képes. Tábori pedig Iharos világcsúcsát állította be 1500-on az év októberében… A teljes írás a mellékletben olvasható (forrás, fotók: Fehér János/index.hu)