A BEAC 120 év emlékév kapcsán a klubhoz kötődő ikonikus sportolókkal készít interjú sorozatot a patinás egyesület honlapja – ahol a tizennyolcszoros magyar bajnok, főiskolai világbajnok, olimpikon vágtázó Mihályfi László  is felidézte pályafutása emlékezetes pillanatait.

79. évében jár, de olyan lelkesedéssel mesél, hogy öröm őt hallgatni. Mihályfi László a BEAC és a magyar atlétika meghatározó személyisége, aki összesen tizennyolc bajnoki címet  szerzett, és nyert egyéniben, valamint váltóban is főiskolai világbajnoki aranyérmet. Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium testnevelő tanáraként szinte missziójává vált, hogy megszerettesse tanítványaival a sportot, azon belül is az atlétikát, manapság pedig ugyanolyan hévvel szervezi meg a balatoni bocsa bajnokságot, mint tanárként a reggeli futásokat.

- Ön 12 egyéni bajnoki címet szerzett, van olyan ezek közül, amit a legfontosabbnak vagy legkedvesebbek tart?

- Ebből a 12 aranyból tíz esett a BEAC-os időszakomra, kettőt még a TF-színeiben nyertem 1961-ben és 1963-ban. A váltószámokban, 4x100-on, 4x200-on és 4x400-on további hat . bajnoki címet szereztem. A csapatban két válogatott kiválóság, Gyulai Pisti és Hajdú Lajos szerepelt még, valamint Spánik Guszti, ő egy nagyon jó kiegészítő embernek számított, aki 100-tól 400-ig remek eredményeket ért el.

Ha a bajnoki győzelmek szóba kerülnek, inkább a hiányérzet az erősebb bennem, 1967-ben ugyanis lehetőségem volt mind a három sprintszámban elindulni. 1965-től 1969-ig minden évben két-két bajnoki címet nyertem, de mindig olyan volt a versenyek beosztása, hogy egy-egy futam ütötte egymást,

1967-ban viszont ideális volt a menetrend számomra. Százon és négyszázon győztem, már csak a legerősebb számom a 200 volt hátra, ebben nyertem Universiadét, és 20.8-as eredménnyel is rendelkeztem, ami csak egy tizeddel maradt el Csutorás Csaba országos csúcsától.

A 200-as futamokat vasárnap rendezték, ekkor már túl voltam három százas futáson és két négyszázon, még várt rám kétszer 200 méter, de az izmaimban már nagyon éreztem a fáradtságot, és nem tudtam megelőzni az újpesti Istóczky Józsefet, így második lettem. Azóta is szívfájdalmam, hogy nekem nem jött össze a triplázás, amit Csutorás 1962-ben megcsinált.

- Mikor dőlt el, hogy inkább sprinterként lehet sikeres, mint távolugróként?

- Egerből, egy vidéki kisvárosból négyen voltunk országos válogatottak: Bata Teréz, aki sprinterként magyar bajnok is volt; Mácsár Jóska, aki 3000 méteres akadályfutásban nyert országos bajnokságot; Hegedűs Györgyi, aki akkoriban diszkoszvetésben volt az ország legjobbja, később pedig kiváló kosárlabdázó lett, volt bajnok, válogatott és az év játékosa is, valamint jómagam.

Mindannyian dr.Bakonyi Ferenc csoportjából kerültünk ki, és még nem voltam 19 éves, amikor távolugrásban válogatott lettem. Eközben rendszeresen futottam 100 méteren, 10.9 mp volt a győztes időm, amikor az ifjúságiak között országos bajnok lettem, és ez már első osztályú eredménynek számított.

1958-ban, a mostani Allee bevásárlóközpont helyén, a BEAC korábbi Mező utcai stadionjában rendezték az ifjúsági országos bajnokságot, ahol 22.8-cal nyertem a 200 métert, pedig nem is akartam elindulni a döntőben, mert annyira elfáradtam az elődöntőben. Aztán a pszichológusi végzettséggel is rendelkező Bakonyi meggyőzött, hogy lesz időm kipihenni magam, és neki lett igaza, mert elég simán megnyertem a döntőt.

Innentől kezdve egyre jobban előtérbe kerültek a sprintszámok, mert ezek több lehetőséget biztosítottak számomra, 100 és 200 méteren, valamint a 4x100-as és 4x400-as váltókban is tudtam indulni. Ehhez jött még, hogy egy londoni angol-magyar versenyen a dobbantó deszka előtt a salak ki volt kotorva, és a hat ugrásomból ötször is beléptem úgy, hogy a sarkam pontosan a lécnek az élére került. Aminek az lett a vége, hogy csonthártya-gyulladást szedtem össze a sarkamban, és három hétig csak tipegni tudtam.

Ez volt az a döntő pont, amikor felhagytam a távolugrással, innentől a futószámokra koncentráltam. A sérülésem alatt nem is tudtam edzeni, csak füvön, mezítláb, lazán futkároztam, de a téli alapozás olyan gyorsasági állóképességet adott, hogy ilyen felkészülés és előzmények után a BEAC-pályán 100 méteren az egész mezőnyt megvertem 10.5 másodperces idővel. Ez 1961-ben volt, ekkor kerültem be az Universiade-keretbe, és Szófiában 100 méteren harmadik lettem, a kétszázat pedig megnyertem… A beac.hu-n megjelent teljes beszélgetés a mellékletben olvasható