Tíz éve – január kilencedik napján - hunyt el Németh Pál, a „Dobópápa”. Életműve, szellemisége nem kopik, sőt. Két fia, Zsolt és László folytatta a mesteredző munkáját a dobóakadémián, és ők is sikert sikerre halmoznak tanítványaikkal. A 2018-as év legjobb atlétaedzőjének járó díjat megosztva ők kapták.

Kitörölhetetlen emlék 2009. január 9-e délutánjáról; máig visszhangzik Németh Zsolt telefonban kopogó mondata: „Apu meghalt.” Döbbenet, bénultság a családban, atlétaberkekben, az egész sportéletben. Aztán lassan megfogalmazódott a kérdés: Hogyan tovább?

Életben tud-e maradni a világhírű szombathelyi dobóiskola Németh Pál nélkül? A válasz tíz év távlatából sokszorosan igen. Az immár Németh Pál Dobóakadémia virágzik. Példaértékű itt szinte minden: a létesítmény, a szakmai munka, a fiatalok tudatossága, az eredmények…

Már tíz évvel ezelőtt is edzősködött a két Németh fivér. Laci 1999-ben kezdett édesapja mellett segédkezni, a vb-ezüstérmes, Universia­de-győztes Zsolt akkor a Magyar Atlétikai Szövetség dobó­szakági referense volt – ma már mesteredző és a MASZ egyik alelnöke –, és Haklits András edzéseit is vezette.

– Apu nem volt jó egészségi állapotban, de egyáltalán nem számítottunk arra, hogy ez megtörténhet. Előző este még Nagykanizsán voltunk vele kiállításmegnyitón, jó hangulatban… – idézték fel azt a napot, ami az ő életüket is megváltoztatta. – Azokban a napokban nem gondolkodtunk, mindenki tette a dolgát. Aztán sok minden elhangzott pró és kontra. Akkoriban nem nagyon volt támogatás, de a gyerekeken látszott, hogy folytatni szeretnék. Leültünk a Horváth Vilmos vezette elnökséggel. Mindenben mögénk álltak. A városvezetők előbb csak szóban támogattak minket, később már anyagilag is.

A gyerekek edzettek, mi megpróbáltunk szakmailag megadni nekik mindent. Az elnökség akkor is, most is minden tudását beletette, hogy jobb körülményeket teremtsen, ha kellett, fúrtak-faragtak. 2010-től már látszott, hogy megmaradunk és jó eredményekkel maradunk meg. Ekkor már egyre szívesebben álltak mellénk erkölcsileg és anyagilag mások is. Mindig emlegetjük: ha annak idején apu mellé ugyanígy odaálltak volna, ugyanazokkal az erkölcsi, anyagi munícióval rendelkezett volna, mint mi most, akkor mire vihette volna? Mekkora lehetett volna a csoport, hova fejleszthette volna? Az ő energiáinak java részét az emésztette fel, hogy szélmalomharcokat vívott. Tudta, hogy neki van igaza, de mindig visszapattant, mert szakmai tudás nélküli emberek hoztak rendszeresen rossz döntéseket. Nehezen élte meg ezeket.

László és Zsolt eleinte édesapjuk tanítványait vezették sikerekre. Mára kicserélődött a versenyzői gárda, a régiek közül csupán Pars Krisztián és Gergelics Cintia maradt. De az eredményességben nincs visszaesés. Sőt…

A nagyszerű nemzetközi eredmények is bizonyítják, hogy sok kiváló diákja van a Németh Pál Dobóakadémiának. – Sokadik éve lehetünk ott öt-nyolc versenyzőnkkel az év atlétája díjátadáson, míg más egyesületeknek egy, maximum két díjazottjuk van. Ez azt jelenti, hogy nem csináljuk olyan rosszul a dolgunkat. 2010 óta minden – felnőtt és korosztályos – világversenyen ott voltunk, és csak a 2015-ös U23-as EB-ről jöttünk úgy haza, hogy nem volt döntősünk. A tavalyi év nagyon eredményes volt, soha rosszabbat.

A 2019-es pedig őrült év lesz sok világversennyel, ráadásul a felnőtt VB belenyúlik az ősz közepébe. Pars Krisztián komolyan készül a visszatérésre. Július végétől már versenyezhet, lesz ideje megdobni a VB kvalifikációs szintjét, amellyel visszakerülhet a nemzetközi vérkeringésbe. Mi mindenben segítjük, a szövetség is mellé áll, csak rajta múlik, tud-e ezekkel élni. Halász Bence megpróbálja megvédeni U23-as Európa-bajnoki címét, de ennél több terhet nem akarunk tenni rá és a többi fiatalra sem. Mi már a 2020-as olimpiára és a 2023-as budapesti világbajnokságra tervezünk. Mondjuk is a gyerekeknek, hogy ők pont arra érnek be annyira, hogy a nemzetközi mezőnyben komoly tényezők legyenek…

Németh Pál emléke  halála után is fennmaradt, Szombathelyen utca és kollégium is őrzi a nevét. De a dobóakadémián fellelhető fotók, emléktárgyak, ereklyék között mindennél kézzel foghatóbb a közelsége. Vajon, ha fentről, vagy a dobóketrecre néző mellszobrába bújva szétnézne, végre elégedett lenne?

– Nála ez ritka állapot volt, szűken bánt a dicséretekkel. Számtalanszor jön elő nap mint nap, ő hogy csinálta volna, mit szólna ehhez. Szerintünk biztosan büszke lenne arra, ami itt van. (forrás: vaol.hu, a teljes írás a mellékletben elolvasható)