Edzőtáborban a szombathelyi kalapácsvetők

Hosszú nyári idényre készülnek a legjobbak

A magyar atlétika egyik húzó ágazata a kalapácsvetés, amelynek szombathelyi képviselői, a Dobó SE  versenyzői az előző évekhez hasonlóan ismét dél-afrikai edzőtáborban töltenek három hetet. Ebből lassan eltelik az első kettő, ami nagyon kemény, izzadságos munkával lett "abszolválva"

"- Elsősorban azokkal versenyzőinkkel érkeztünk az edzőtáborba, akik az ez évi világversenyeken dobogós, vagy döntős helyezésekért szállhatnak majd harcba - mondta Németh Zsolt vezetőedző, aki bátyjával, Németh Lászlóval vezeti az edzéseket. - Szerencsére hosszú a névsor: Halász Bence (Felnőtt VB, U23 EB), Gyurátz Réka (Felnőtt VB), Rába Dániel (U23 EB), Varga Donát (Junior EB), Doma Benedek (Junior EB). Hudi Ákos az alapozás elején mutatott teljesítménye révén került a csapatba. Nagyon reméljük, hogy ebben az évben megtudja mutatni, hogy mire is képes valójában.

Edzői stábunk döntése volt, hogy az EYOF-ra készülő Katavics Balázs is a legjobbakkal tarthasson, MASZ és egyesületi költségen. A következő évek során ösztönző példakép lehet csoportunkon belül. Edzésmunkájával és hozzáállásával a legprofibbakat is megelőzi. Csapatunk nem lenne teljes Igaz Bálint nélkül, aki már tízedik éve gondoskodik arról, hogy semmiben sem szenvedjünk hiányt. A masszőri feladatok mellett, ha kell pszichológus, fotós, vagy ezermester!"

A heti tíz edzés rendesem megtépázza az izmokat. A regeneráció fontossága mellett, a kellő pihenés elengedhetetlen feltétele annak a magas szintű munkának, amit a fiatalok végeznek. Délelőtt mindig a dobásoké, délután pedig a szökdelések, lépcsőzés, dombfutás mellett az erőfejlesztésé a fő hangsúly.

"- Hagyományainkhoz híven, most is Potchefstroom-ot választottuk téli edzőtáborozásunk helyszínéül. A helyi egyetem (NWU) sportlétesítményeiben magas szintű edzésmunkát tudunk végezni. Nagyon előnyös, hogy 27-35 fok közötti időjárás fogad minket mindig ebben az időszakban, és az időeltolódás is elhanyagolható - csupán egy óra a télen. Az már csak hab a tortán, hogy 1350 méter magasan vagyunk....."

A következő hét elején lesz a "szokásos" felmérés; hol tartanak épp a sportolók a felkészülés első szakaszának közepén.

"- Nagyon bonyolult évünk lesz. A felnőtt VB miatt hosszúra fog nyúlni a szezon, így szinte egyben kell kezelni a legjobbjainknál a 2019-20-as éveket. Emiatt egy kicsit később kezdtük el az alapozást. A hagyományos február eleji felmérésünkön most nem is a tavaly ilyenkor elért eredményeket fogjuk összevetni az ideivel, hanem a december végi felmérésünk lesz az etalon. Az edzéseken látottak alapján biztos vagyok abban, hogy mindenki sokat fejlődött december óta."- tette hozzá a szakember.

A versenyzők hazaérkezésük után, február 16-án a Téli Versenysorozat 2. fordulójában nehéz-kalapácsvetésben tesztelhetik felkészültségüket. Utána pedig sorban jönnek a felnőtt és korosztályos Téli Dobó Országos Bajnokságok, majd a legjobbak az európai szövetség Dobó Európa Kupáján, Somorján zárhatják le a felkészülési időszak első periódusát. (IB)

 

Back to Top
 
 

Közösségi oldalaink:




© 2024 Magyar Atlétikai Szövetség.
Minden jog fenntartva.