Családias hangulatú szeptemberi pályaverseny, kettős miskolci győzelem
Családias hangulatú szeptemberi pályaversenyen sok szülő és nagyszülő látogatott ki a miskolci pályaversenyre.
A gátváltóval kezdtük az U11-esek, majd a 60m-es síkfutással folytattuk az U13-asok versenyét. A kisebbek az ügyességi számoknál a távolugrást és a rúdugrást készítettük elő, a dobószámoknál pedig a kislabdadobás és a lökés szerepelt a programban.
A nagyobbaknál legtöbben a 60m síkfutást és a távolugrást választották. Eredményükkel kiemelkedtek a mezőnyből Hajdú Áron és Boldogh Boróka a Miskolci Sportiskola versenyzői.
Az ügyességi versenyszámokat körforgásszerűen rendeztük meg, majd a végén került sor a 8x 50m-es váltó futásra és a sprintváltóra.
A verseny lezárása az akadályfutó blokk volt, ahol a kicsik valamennyien lefutották a 800m akadályt, míg az U13 korosztály atlétái 1200m-en mérték össze tudásukat.
A gyerekek és edzőik már nagyon várták a megmérettetést, ahol három egyesület és egy általános iskola KA csapata mérte össze felkészültségét.
A nagyon szoros küzdelemben mindkét korosztályban az MVSI csapata nyerte a vetélkedést, második helyen a Kazincbarcika csapata, míg a dobogó harmadik fokán egri Sportiskola csapata végzett. (SI)