Egy kőműves iparos autodidakta edző indította el az atlétapályán a VB-bronzérmes Halász Bencét

Nem sokon múlott nyolc évvel ezelőtt, hogy Halász Bence, a kalapácsvetés újdonsült világbajnoki bronzérmese ne fordítson hátat az atlétikának, és ne válasszon magának egy másik sportágat. Ha a TF-et végzett, de mezőgazdasági vállalkozóként pénzt kereső édesapja nem hívja fel Szombathelyen Németh Lászlót, az egykori versenyzőtársát – a dobópápaként emlegetett Németh Pál egyik fiát – és nem ajánlja a figyelmébe a tehetségét már hatodikos diákként felvillantó fiúgyerekét, Bencéből aligha lett volna dohai dobogós. Talán még el is kallódott volna.

Egy edzést se hagyott ki, egyszer sem késett

„Akkor derült ki, hogy Bencében óriási erő lakozik, és úgy ugrik, mint egy szöcske, amikor 12 éves korában mindenkit elképesztett egy iskolai háziversenyen. Miközben az osztálytársai a kijelölt vonalat bombázták, ő a medicinlabdát úgy megsuhintotta, hogy az a terem szemközti falának csapódott. Következett a távolugrás, a leérkezőhely a tornaszőnyeg lett volna, ha Bence nem repül át fölötte és nem a padlón ér talajt. Nem hittünk a szemünket, és már ott azon nyomban úgy döntöttünk, hogy Jánoshalmáról be kell járnia Kiskunhalasra, ahol atlétikai edzéseket is tartanak. Több mint két éven át, télen- nyáron naponta buszozott 20 kilométert oda, majd vissza, és hogy ne éhgyomorral induljon el, az édesanyja az iskolába vitte az ebédjét, amit Bence óra közben az utolsó padban  ülve fogyasztott el. Egyetlen edzést sem hagyott ki, egyszer sem késett el, a szorgalmával olykor csak az almaszedésnél volt kisebb gond. Ha azzal fenyegettem, hogy ha nem húz bele, akkor nem mehet edzésre, azonnal rákapcsolt, és úgy kellett órákkal később leállítani” – mesélt Halász Bence gyermekkoráról az SzPress Hírszolgálatnak Halász Tamás, Bence édesapja.

Költözés 311 kilométerre

Tizennégy és féléves koráig a kőműves szakmából élő Míg György tanította az atlétikai egyszeregyére a tanulékony és szorgalmas Bencét. Autodidakta mesterének ugyan nem volt edzői oklevele, volt viszont kíváló érzéke az atlétikai mozgások – nem kizárólag a dobások – tanításához. Az eredmények a nevelőedzőt igazolták.

„Sajnos az is kiderült, hogy sem a városnak, sem a klubnak nincs pénze a tehetséggondozásra, telente súlyemelőterem kibérlésére, idény közben pedig a fiatal atléták versenyeztetésére. Mi szülők finanszíroztunk szinte mindent, még a nevezési díjakat is mi fizettük be, miközben Míg Gyuri egy fillért sem kapott az edzői munkájáért. Vettünk egy mély levegőt az asszonnyal, rábeszéltük Bencét arra, hogy ha sportolóként vinni akarja valamire, akkor a szombathelyi Dobó SE versenyzői között van helye. Nem a szomszédba vittük, hanem Jánoshalmáról Szombathelyre, tőlünk 311 kilométerre. Húzta is a fiú az orrát, még szerencse, hogy Gergő, a bátyja hajlandó volt vele menni és egy évig a segítségére lenni. Marika, a párom minden hétvégén vonatra ült, Szombathelyen rendbe tette a háztartást, aztán fordult is vissza. Ebbe gyorsan bele is fáradt, ezért döntöttünk úgy, hogy veszünk egy kis lakást Szombathelyen, anya és fia ott rendezkedjen be. Feleségem kapott egy fejlesztő  tanítói állást, miközben Bence a városban lett egyetemista. Ők ott, én itt, ez most a házirend. és ez a sorsa azoknak a családoknak, akik áldozatot vállalnak a sportoló csemetéjükért. Ezért olyan büszkék és boldogok, ha kikel a vetés, a fiúkból nagy és eredményes sportoló lesz.”

Fejére húzta a párnát

Halász Tamás a szurkolásnak egy egészen különleges módját választotta csütörtökön este, miközben a fia a világbajnoki döntőben szerepelt.

„Bevallom, tiszta ideg vagyok, ha a fiú a dobökörbe áll, mert tudom, hogy hajlamos elizgulni néhány versenyét. Lefeküdtem az ágyamba, a fejemre húztam a párnát, és csak a közvetítés hangját hallgattam. Így jobban éreztem magamat, és csak akkor bújtam ki a fedezékből, amikor a riporter végre bemondta, hogy a bronzérmet már nem lehet elvenni Bencétől. A feleségemet és Bálintot, a középső fiamat más fából faragták. Ők már régen lefoglalták a repülőjegyüket Tokióba és minden mást biztosítottak maguknak, hogy jövő nyáron az olimpiai stadionban szurkolhassanak családunk büszkeségének.” – mondta befejezésül a családfő. (Szalay Péter / SzPress)