A múlt ismerete hozzájárul a jövő sikereihez – Kovács Sándor gondolatai

Hosszú idő óta foglalkoztat a gondolat, hogy írni kellene erről a témáról. Arra a korszakra gondolok, amikor a magyar közép-hosszútávfutás a világ legjobbja volt.

Az írás megvalósításához számomra néhány mostanában lezajlott esemény is lökést adott.Így Simek Ferenc tanítványainak évenkénti találkozója, a Béres Ernővel készült riport és a végső indíték Kő András Tábori Lászlóról írt könyvének elolvasása volt.

Más sportágak is a régmúlt dicsőségük ismétlődő emlegetéseivel igyekeznek az érdeklődéstmaguk felé irányítani. Elég, ha a londoni 6:3 állandóan visszatérő emlegetését idézem.

Az atlétikának birtokában van a magyar sport eddigi legdicsőségesebb sikere. 1955-ben Iharos Sándort a világ az évi legjobb sportolójává választották. Ez egyedüli a magyar sport történetében. De rajta kívül még sok futótársa volt a világ legjobbja versenyszámában. Ezt a tényt világcsúcsaik igazolták.

1500 m-től 10 000-ig, a 3000 m-es akadályfutással együtt magyar versenyző tartotta a világcsúcsot, és a világ akkori 10-es ranglistájának jó részét is magyar versenyzők foglalták el.Óriási eseménye volt ez az akkori sportéletnek, az egész földgolyón!

Nagy dicsőség, ha egy fő a világ legjobbja valamiben, de az, hogy egy egész szakág és egy sor versenyző, az csodálatos. Tudom, hogy ma már ez nosztalgia, de a magyar fiataloknak ismerni kellene ezt a korszakot ,legalább az atléta fiataloknak.

Sokszor meglepődve tapasztalom, hogy semmit nem tudnakezekről. Ahogy a szereplők egyike - Tábori László - könyvbe tudta foglalni emlékeit, az egész korszakrólis nagyszerű könyvet készíthetne egy vállalkozó szellemű író és kutató. Ismeretes, hogy kisebb kiadványok jelentek meg már erről az időről, de egy átfogó, minden részletet feltáró mű még hiányzik a magyar sport és az atlétika emléktárából.

Pillanatnyilag még adott a lehetőség e dicső korszak anyagának feltárására. Bár a nagy időket létrehozó edzők - Iglói Mihály, Simek Ferenc, Hires László, dr.Csaplár András és Kelen János - már nem élnek, de hála Istennek még köztünk van Rózsavölgyi István, Tábori László, dr. Szabó Miklós, Rozsnyói Sándor, Béres Ernő,valamint Iharos Sándor fia, Kovács József /Bütyök/ és Jeszenszky László özvegye.

Az Ő segítségükkel és a néhány évvel fiatalabb, volt versenyzőtársakkal fel lehetne tárni a magyar atlétikának ezt a fényes korszakát.

Természetesen említhetném a hagyományok sorában a magyar kalapácsvetést, sőt a magyar dobóatlétika valamennyi versenyszámát is. Ezekben a kérdésekben a Magyar Atlétikai Szövetség teheti meg - hasonlóan más szövetségekhez - a kezdőlépéseket.

Segítségül hívható a Magyar Testnevelési Egyetem, amelynek feladata a jövő szakembereinek képzése mellett a múlt ápolása is. Minden egyetem ezt teszi, a sport egyeteme sem lehet kivétel.

A magyar kultúra és részeként a magyar sport közkincséről van szó.Lehet, hogy leírt gondolataimat sokan mosolyogva fogadják, de ne feledjük: a múlt ismeretehozzájárul a jövő sikereihez.     Kovács Sándor mesteredző

fotó: archív, ML