"Egyszerűen ez volt az életünk”
Huszonöt éves a fedett pályás 1500 méter országos csúcsa
Az elmúlt hétvégi bajnokság forgatagában a Syma csarnok közönsége „megemlékezett” a klasszikus középtávfutó szám, az 1500 méter magyar csúcsának negyedszázados évfordulójáról.
A szombati verseny díjait maga a csúcstartó, Knipl István adta át, aki bizonyára nem lenne szomorú, ha ilyen minőségben már nem volna feladata. A masz.hu az évforduló kapcsán beszélgetett a volt sokszoros válogatott atlétával.
„- Ma már tisztán nem emlékszem a futás minden mozzanatára, de persze arra igen, hogy a BS-ben volt. Ott versenyezni – az azóta sajnos leégett sportcsarnokban – mindig ünnep volt az atlétáknak.
Már amikor megkaptuk két napra, vagy egy hétre, mindenki arra készült – tudtuk, hogy az egy jó pálya. Jó körülmények, viszonylag nagy számban jó ellenfelek , iram. Ezen a bizonyos futáson az iram meg volt szervezve.
Előre megbeszéltük, hogy én vezetek a K.Szabó Gábornak egy 3000 métert és Ő pedig nekem egy 1500-at. Tudtuk. hogy itt lesznek a jó osztrák futók, Németh Robi, Dietmar Millonig, voltak románok, egy lengyel fiú – úgyhogy jó versenynek ígérkezett.
Ez egy Trikotex Kupa volt – az akkori idők nemzetközileg is jegyzett fedett pályás versenye. Pokoli jó formában voltunk – 
kifejezetten készültünk erre az alkalomra, hiszen fedett pályán külföldi versenyre akkor még nem nagyon tudtunk eljutni.
A versenyen végig figyeltem arra, hogy mindig jó pozícióban legyek, az utolsó kör előtti métereken jöttem előre és utána már egy „menekülés” volt az egész.
Tudtam, hogy jönni fognak, tudtam, hogy nehéz lesz az utolsó kétszáz. 3:39,25 lett. A verseny különben egy szintfutási lehetőségünk is volt a fedett pályás EB-re.
- Minek volt köszönhető, hogy már télen ilyen jó volt a forma ?- Mi mindig is készültünk fedett pályára. Talán pályafutásom alatt csak egyszer hagytam ki a téli szezont. Mivel magaslatra nem lehetett menni, meleg táborba ritkán – így ez volt az egyetlen kézenfekvő dolog, hogy valamennyire a formánkat tudjuk csiszolni.
Előtte való évben futottam a szabadtéri magyar csúcsot (3:36,74) és akkor megcsillant a lehetőség, ha átlendülök a 3.40-es határon, akkor odakerülhetek az élmezőnyhöz. Akkoriban a világcsúcs azt hiszem 3: 37 körül volt fedettben, elég közel. Nagyon motivált, hogy ezt akár meg lehet csinálni.
Azért is készültem erre a futásra, mert előtte a kis csarnokban - az Olimpiaiban megjavítottam már ezt a csúcsot, 3:40,7-el, a 180 méteres körben. Véleményem szerint az a futás nagyobb volt, mert a kis csarnok rossz levegőjű, rossz kanyarú versenypálya volt.
- Azokban az években több jó távfutó volt Magyarországon. Ma is vannak igen tehetségesek. Mire vezethető vissza az akkori eredményesség ?- A motivációra. Minket motivált, hogy külföldre menjünk; minket motivált, hogy ne legyünk katonák. Motivált, hogy egy nagyegyesületben jó körülmények között készüljünk, hogy eljussunk meleg éghajlatú táborokba. Én például voltam Mexikóban, Algériában – akkor ez nem volt egy mindennapos dolog.
- És a nehezebben elérhető feltételek, egyéb motivációk mellett az edzésmunka ?- Kemény edzéseink voltak, következetes edzőkkel. Ma úgy tapasztalom, hogy az edzők nem mindig keménykezűek. Most is sok jó képességű szakemberünk van, de talán lehetnének néha keményebbek. Elképzelhető, hogy akkor néhányan elmenekülnek – de aki ott marad, annál megvan sansz, hogy megcsinálja a munkát és lesz eredmény.
Én kifejezetten keményen szerettem edzeni, azon a télen mi úgy futottunk fel a Honvédról a Hármashatárhegyre, hogy zajlott a jég a Dunán. Hasonló hideg tél volt, mint idén. Két melegítőben nyomtuk fölfelé. Egyszerűen ez volt az életünk.
- A mai mezőnyben is vannak olyanok, akikből lehetne a 25 évvel ezelőttiekhez hasonló jó futó ?- Igen, látok most is tehetségeseket, csak a puhaságot is látom. Hogy minimálisan azt elérjék, amit mi – ahhoz a megvannak ugyanazok a körülmények. Hiszen a Margitsziget ugyanaz, a Városliget ugyanaz, az Olimpiai csarnok rosszabb volt, mint a mai csarnok. A Honvéd futófolyosója is ugyanaz.
Ha valaki csinálja, akkor miért nem 100 százalékosan csinálja? Miért van az, hogy megállnak egy 90%-os szintnél, „én vagyok a legjobb magyar…” Hiszek abban, hogy a versenyző részéről kellő motiváció kell és az edzőktől megfelelő határozottság." – fejezte be Knipl István, aki ma is részese a hazai és a nemzetközi atlétikai életnek. A MASZ elnökség tagjaként és versenyszervezőként aktívan vesz részt a sportág előrelépéséért végzett munkában.
fotó: Knipl I. albumából, ML
